Főoldal Játékok Bejelentésre került az F1 2020
Játékok

Bejelentésre került az F1 2020

Csapatmenedzselés is jön az F1 2020-ba.

200

Csapatmenedzselés is jön az F1 2020-ba.

Mi lehetünk a 11. csapat a soron következő, hivatalos F1 játékban, melyet jó szokáshoz híven a Codemasters szállít nekünk. Ahogy azt már megírtuk, a jelenlegi járvány helyzetben sem maradtunk a száguldó cirkusz nélkül, ugyanis az általunk is tesztelt F1 2019-ben lezavarják virtuálisan a maradék futamot.

Erre ma bombaként robbant hír, küszöbön a legújabb évad, mely nem kevesebb újítást hoz a szokásos kozmetikai beavatkozásokon túl, mint példának okáért a csapatmenedzselés az egyjátékos kampány során. Erre a széria történetében még nem volt példa és érthetően őrült meg rengeteg rajongó a hír hallatán. De akik szeretik a kompetitív játékok ma már elfeledett változatát, azoknak is felcsillanhat a szeme. A játékban ugyanis lesz kétszemélyes, osztott képernyős multi, melyet olyan régóta hiányolnak a rajongók.

A gyűjtők is örülhetnek, érkezik a játékból egy Michael Schumacher Deluxe Edition, melynek fizikai változatáról még nem tudunk semmit. Digitálisan viszont olyan jószágokat tehetünk majd az istállónkba mint a Bennetton B194 és a B195, amikben Schumacher első két világbajnoki címét szerezte 1994-ben és 1995-ben. A notórius Ferrari fanok pedig az F1-2000 miatt lehetnek igazán boldogok, amiben első kupáját zsebelte be a legendás maranellói csapatnál.
Az F1 2020 megjelenésére 2020. júliusban számíthatunk Stadia, PS4, PC és Xbox One platformokon.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Dragon's Dogma 2
Játékok

Márciusban jön a Dragon’s Dogma 2

A Capcom nagy sikerű akció-szerepjátéka végre folytatást kap.

Cyberpunk 2077 Phantom Liberty
Játékok

Végleges, Ultimate kiadást kap a Cyberpunk 2077

A lemezes formában is kapható kiadás az alapjáték mellett a Phantom Liberty...

Baldur's Gate 3
Játékok

Új gyűjtői kiadást kap a Baldur’s Gate 3 és hamarosan Xbox-ra is megjelenik

A Larian Studios leleplezte a PC-re, PS5-re és már Xbox Series-re is...

Xbox Inworld AI
Játékok

Mesterséges intelligenciával könnyítené az Xbox a játékfejlesztést

A Microsoft új partneri megállapodásával új mesterséges intelligencia eszközöket használhatnak az Xbox...