Wide Screen
Image default
Előzetesek

Befutott a Wonder Woman 1984 új, magyar szinkronos előzetese

Még a Tenet előtt gyorsan elkészült a szinkron hozzá.

Múlt hétvégén a DC FanDome-on debütált a Wonder Woman 1984 új előzetese, amelyben végre megmutatták nekünk, hogy milyen lesz Kristen Wiig Gepárd bőrében. Nem telt bele sok időbe, a film hazai forgalmazója gyorsan elkészítette a második előzetes magyar szinkronos változatát még a Tenet előtt.

Gyakorlatilag az első előzetes kibővített változatáról van szó, de legnagyobb örömünkre, végre Gepárd is látható benne. A stúdió sokáig titkolta a karaktert, hogy milyen lesz Barbara átalakult külsőben, de eljött az idő, hogy felfedje. A videóból még mindig nem derült ki egészen pontosan, hogy ki lesz a film főellensége, az arcoskodó Pedro Pascal karaktere, Maxwell Lord, vagy Gepárd. Az viszont biztos, hogy Steve visszatért a halálból, s ehhez alighanem Maxwell kristálya is fontos szerepet játszott.

Többször is el kellett halasztani a bemutatót, pedig a filmet eredetileg már tavaly bemutatták volna. A stúdió előbb június elejét célozta meg, majd a koronavírus-járvány miatt többször is el kellett halasztani a premiert, végül arra jutottak, hogy október elején fogják moziba küldeni Diana hercegnő és Dr. Barbara Minverva harcát. Bár felmerült a VOD is, mint lehetőség, ám a Warner Bros. és a rendező ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a filmet moziban lássák először a rajongók. Ezt a hétvégi rendezvényen is megerősítették.

Wonder Woman 1984 október 2-án érkezik a mozikba.

Még több a témában...

Állítólag Henry Cavill három Superman-filmre és egy sor vendégszerepre írt alá

Kévés Bence Mihály

James Gunn kifejtette saját véleményét a Marvel és a DC között évek óta dúló vitáról

Kévés Bence Mihály

Joaquin Phoenix egy 50 millió dolláros ajánlatot kapott, hogy visszatérjen Joker szerepében?

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat