Főoldal Előzetesek Az Örökkévalók előzetese egy epikus utazásra repít a Marvel Moziverzum történelmén keresztül
ElőzetesekBREAKING

Az Örökkévalók előzetese egy epikus utazásra repít a Marvel Moziverzum történelmén keresztül

Végre befutott az Örökkévalók első nagy előzetese.

373

Sokáig elhúzták az Örökkévalók előzetesének a bemutatóját. A Marvel Studios május elején már mutatott néhány képsort, amikor a korábbi filmekből összeállított nagyobb volumenű előzetessel emlékezett meg a Marvel Moziverzum évfordulójáról. Ma pedig váratlanul befutott a teljes trailer is ezekről az erős kozmikus lényekről, akik Örökkévalóknak hívják magukat, és itt vannak már közöttünk évezredek óta.

Korábban már utaltak rá, hogy Chloé Zhao alkotása merőben más lesz attól, amit eddig láttunk a Marvel korábbi alkotásaiban. Az Örökkévalók egy nagy kozmikus utazásra repít minket, amire eddig csak A galaxis őrzői franchise volt képes. Bár még nem tudjuk, mire foglaltunk jegyet, de az kijelenthető, hogy ez a kaland még James Gunn kalandjánál is különlegesebb lesz. És hogy miért mondjuk ezt? Elég csak megnézni az előzetest, s mindenki megérti.

Nem lettünk sokkal okosabbak az előzetes után, amiben még a párbeszédeket is a háttérbe szorította a látvány. Az új szuperhősfilm látványvilága nagyon erős, akárcsak a szereplők. Nemcsak a díszlet gyönyörű, hanem maguk a főszereplők jelmezei is, amit eddig csak képeken láttunk. Téma volt már eddig is, hogy esetleg ez lehet a Marvel Studios első olyan alkotása, amivel komoly esélyekkel indul rangosabb díjátadón, a trailer alapján pedig az Oscar-díjas rendező pontosan erre készül.

Az Örökkévalók egy izgalmas új szuperhőscsapatot hivatott bemutatni, az ősi idegeneket, akik már évezredek óta titokban itt élnek a Földön. A Bosszúállók (Végjáték) eseményei után azonban egy váratlan tragédia arra kényszeríti őket, hogy kilépjenek az árnyékból, felfedjék magukat és újra egyesüljenek az emberiség legősibb ellensége ellen. Erre a bizonyos gonosz lényre eddig csak a kiszivárgott akciófigurán vethettünk egy pillantást, de már tudjuk, hogy az első Deviáns, a félelmetes Kro igyekszek megnehezíteni a főhősök dolgát.

A szerepek leosztása a következőképpen fog alakulni: Richard Madden (Ikaris), Kumail Nanjiani (Kingo), Lauren Ridloff (Makkari), Brian Tyree Henry (Phastos), Salma Hayek (Ajak), Lia McHugh (Sprite), Don Lee (Gilgamesh), Angelina Jolie (Thena), Barry Keoghan (Druig) és Gemma Chan (Sersi).

Az Örökkévalókat a tervek szerint november 4-én mutatják be a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.