Főoldal Filmek Az Indiana Jones és a sors tárcsája premierje előtt felkerülnek a korábbi részek a Disney+-ra
Filmek

Az Indiana Jones és a sors tárcsája premierje előtt felkerülnek a korábbi részek a Disney+-ra

A bejelentés mellé kaptunk egy nagyon látványos autós üldözéses részletet a filmből is.

790
Indiana Jones és a sors tárcsája
Forrás: Disney

Tegnap este több bejelentés is történt, köztük megtudtuk, hogy mikor érkezik a Loki 2. évada, vagy éppen az Echo. De más nagysikerű filmek is elérhetőek lesznek a Disney+-on hamarosan, június elején érkezik az Avatar: A víz útja, illetve a Lucasfilm bejelentette, hogy még a hónap vége előtt közzéteszi mind a négy részt az Indiana Jones-sorozatból.

A Disney+ bejelentette, hogy az első négy Indiana Jones-film május 31-étől lesz streamelhető, vagyis Harrison Ford következő kalandja előtt végignézhetjük Indy összes kalandját. Eddig a problémát az jelentette, hogy a korábbi filmeket a Paramount Pictures forgalmazta, még mielőtt a Disney 2012-ben felvásárolta volna a Lucasfilmet, és Indy eddigi kalandjait a SkyShowtime-on kellett keresni. A bejelentéshez kaptunk egy részletet is az ötödik részből.

A Disney a CinemaCon 2023-on már bemutatta nekünk ezt a jelentet az Indiana Jones és a sors tárcsája című filmből, amelyben Indy és keresztlánya, Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge alakítja) autós üldözését láthatjuk Jürgen Voller (Mads Mikkelsen alakítja) ellen. Az új film az 1969-es űrverseny idején játszódik, és Indy Helena kíséretében versenyfutást folytat az idővel, hogy visszaszerezze a címadó ereklyét, amely megváltoztathatja a történelem menetét. Szemtől szemben találja magát Vollerrel, a NASA által felbérelt egykori nácival, aki az űrversenyben a szovjeteket akarja legyőzni, és aki az Apollo holdraszállási programját a saját hasznára akarja fordítani.

Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói: 1936-ban híre megy, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jonest, hogy előzze meg a nácikat. A film négy Oscart nyert, köztük a legjobb vágásnak és hangkeverésnek járó díjat.

Indiana Jones és a végzet temploma: Indiana Jones tárgyalása balul sül el a rettegett kínai bűnszervezet vezetőjével. Így Indy, oldalán Willie-vel, a bárénekesnővel és Picúrral, a kínai kisfiúval menekülni kényszerül Sanghajból. Indiában kötnek ki, ahol az egyik kis falu lakosai Jones segítségét kérik. Nem elég, hogy az oltárukról elrabolták a kincset érő, varázserejű követ, de a maharadzsa emberei a gyermekeiket is magukkal hurcolták. Jones megfogadja, hogy visszaszolgáltatja az ellopott köveket – aminek következtében ő és társai szembe kerülnek egy halálos szektával.

Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag: A harmadik részben Indiana Jones a Szent Grál nyomába ered. A legendás kehely a vallási fanatikusok mellett a nácik érdeklődését is felkelti. Jones az apjához fordul segítségért és együtt indulnak az ereklye megszerzésére. Közös kalandjuk Velencén és a náci Németországon át a Közel-Keletre vezet, ahol a rábukkannak a kehelyre egy csapdákkal védett szentélyben.

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága: Javában dúl a hidegháború, amikor Jones összetalálkozik az ifjú Mutt-tal, akinek a segítségével meg akarja szerezni a legendás Akator kristálykoponyát. A két kincsvadász Peruba utazik, ám kiderül, hogy a szovjeteknek is erre fáj a foguk. Az oroszok ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot. Indy és Mutt meg akarja akadályozni, hogy a varázslatos erejű koponya az ellenség kezébe kerüljön.
Az „Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói”, az „Indiana Jones és a végzet temploma”, az „Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag” és az „Indiana Jones és a kristálykoponya királysága” május 31-től megtalálható a Disney+-on.

Harrison Ford visszatér a legendás régész szerepében a nevezetes filmsorozat ötödik részében. A rendező ezúttal James Mangold (Az aszfalt királyai, Logan – Farkas), a producerek Kathleen Kennedy, Frank Marshall és Simon Emanuel, míg Steven Spielberg és George Lucas executive producerként felügyelik a produkciót. A zeneszerző újfent John Williams, aki Az elveszett frigyláda fosztogatói óta komponálja a széria jellegzetes dallamait.

A filmet 2023. június 29-én mutatják be a hazai mozikban.

Indiana Jones és a sors tárcsája
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mindvégig Agatha
Sorozatok

A Mindvégig Agatha felfedte a Kölyök valódi arcát, ki valójában a gót stílusú tini?

A Mindvégig Agatha gyakorlatilag megerősítette azt, amit a rajongók sejtettek.

Indiana Jones és a sors tárcsája
Filmek

Egy film kivételével valamennyi Indiana Jones-filmet eltávolítottak a Disney+ felületéről

Október 1-étől csak egy Indiana Jones-film található meg a Disney+ felületén, mi...