Wonder Woman 1984

Az HBO Max a legjobb minőségben mutatja be Wonder Woman 1984-et: 4K, HDR10 és Dolby Vision, illetve Dolby Atmos is elérhető lesz

Mindent az élményért, a legjobb minőségben érkezik a Wonder Woman 1984.

A Warner Bros. mindent bevet, hogy még csábítóbb legyen az HBO Max streamingszolgáltató a rajongók számára, ugyanis a három hét múlva érkező Wonder Woman 1984 lesz az első olyan film a fennállásuk óta, amit 4K-ban, HDR és Dolby Vision, valamint Dolby Atmos tulajdonságokkal egybekötve mutatnak be a platformon, hogy a ma fellelhető legjobb kép és hangminőségben élvezhessük a folytatást.

Bár nagyon sokáig annak állt a zászló, hogy a film bemutatóját el fogják tolni egy későbbi időpontra, a WarnerMedia vezetői mégis amellett tették le voksukat, hogy elég a halasztásból, a rajongóknak és a világnak látnia kell a második részt. Végül az HBO Max szolgáltatóra esett a választás. Az ügy legnagyobb szépséghibája, hogy egyelőre a szolgáltatás csak az Egyesült Államokban érhető el, sehol másutt.

A film december 25-én lesz elérhető felár nélkül a platformon. A stúdió minap azt is elárulta, hogy a Wonder Woman kalandját 4K-ban, HDR10 és Dolby Vision, illetve Dolby Atmos hangban fogják bemutatni. Patty Jenkins rendező közösségi oldalán köszönte meg a stúdiónak, hogy a lehető legjobb minőségben mutatják be a várva-várt filmet.

Miközben az amerikaiak ünneplik a hírt, nekünk a világ másik végén marad a mozi. Korábban kerestük az InterComot, a film hazai forgalmazóját a premierrel kapcsolatban. Válaszban annyit kaptunk, hogy a mozikban fogják bemutatni a filmet, de még kérdés, hogy erre mikor kerülhet sor, hiszen jelenleg zárva tartanak a mozik. A Warner Bros. egy korábbi kommünikéjében december 24-ét jelölte meg, mint magyarországi bemutatót.

Total
1
Shares
Previous Article

Íme a decemberi Game Pass felhozatal

Next Article

Az egyik legelismertebb tévés színésznő csatlakozik a The Morning Show stábjához

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!