Főoldal Sorozatok Az FX TV kinézte a premier időpontját Noah Hawley rendező Alien sorozatadaptációjának
Sorozatok

Az FX TV kinézte a premier időpontját Noah Hawley rendező Alien sorozatadaptációjának

Ridley Scott is kiveszi részét a projektben.

387
Alien
Forrás: 20th Century Fox

Több pletyka után tavaly végre megerősítést kapott, hogy egy élőszereplős Alien-sorozaton dolgoznak. Túl sok információt nem kaptunk a projektről, de a kezdetektől fogva tudni lehet, hogy csak a név azonos, a cselekmény független lesz Ridley Scott előzménytrilógiájától, valami egészen mást mutatnak majd a kisképernyőn.

Majd nyár közepén a sorozaton készítője, Noah Hawley megosztott pár dolgot a projekttel kapcsolatban, többek között azt, hogy a sorozat végső soron az „egyenlőtlenségről” szól, és végre feltárja az arctalan Weyland Corporation szervezet mögött álló embereket, akikről annyi szó esett már a korábbi Alien-filmekben. Azt is elárulták, hogy a franchise legnagyobb alakja, Ripley hadnagy nem tér vissza, ez most nem az ő története lesz. A Légió című sorozatot készítő egy olyan sorozaton dolgozik, ami a Földön játszódik. Igazából ez minden, amit megosztott a sztorival kapcsolatban, még azt sem árulta el, hogy mikorra tervezik a premiert.

Az FX nemrégiben tartott TCA prezentációján John Landgraf elnök néhány friss hírrel szolgált a készülő sorozatról, többek között, hogy mikorra várható a premierre.

Ez egy igazán nagy világépítő feladat. Scott Free támogatásával Noah minden bizonnyal készen áll erre. De ti a díszletek megtervezéséről és megépítéséről beszéltek, és megépíteni egy világot óriási feladat, szóval már dolgozunk rajta. Igazából gyorsan haladunk. Tudjátok, optimista vagyok, hogy ez a sorozat 2023-ban már bemutatásra kerül. Valószínűleg 2023-ban kijön a sorozat, s szeretnénk, ha jól sikerülne.

Az élőszereplős sorozat ötlete még azelőtt felmerült, hogy a Disney felvásárolta volna a 20th Century Foxot. Már akkor arról beszéltek, hogy Noah Hawley egy Alien-sorozaton dolgozik az FX Networks közreműködésével. A felvásárlás után egy időre úgy tűnt, hogy lemondhatunk a sorozatról, de szerencsére a Disney nem hagyta veszni a projektet.

Alien: Covenant
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...