Wide Screen
Image default
Kritikák

Az elveszett világ: Jurassic Park

Komoly bajban az egykori királyság.

A Jurassic Park hatalmas sikere után nagy volt a nyomás, hogy Spielbergék valami olyasmi folytatással tudjanak előrukkolni, ami méltó a nagy elődhöz. A probléma csak annyi volt, hogy pontosan úgy, mint a high-concept filmek nagy többségénél, úgy itt is nehéz volt kitalálni, merre is menjen tovább a projekt. Úgy döntöttek Michael Chrichton-nal karöltve, hogy a világi jóbarát, George Lucas példáját követik, és besötétülnek. 

Az elveszett világ: Jurassic Park

Ami azonban működik az egyik legendának, nem biztos, hogy a másiknak is fog. Míg a Star Warsnál a sötét, felnőttesebb tónus egy egészen új dimenziót kölcsönzött a sorozatnak (és nem mellesleg gyerekmeséből legendává tette azt), addig Az elveszett világ sokakban inkább elidegenedést váltott ki. A gyerekek, akik imádták az első mozit (és nagyon sokan voltak) értetlenkedve nézték ezt a furcsa akciófilmet, ami csak nyomokban hasonlít a kedvenc mozijukhoz. Játékokat is nehezebben lehetett ezzel eladni, és sokakban csak úgy maradt meg a film, mint egy elveszett legenda, amiről általában meg is feledkezünk, hogy egyáltalán létezik. Ami érdekes azonban, hogy ehhez képest Spielberg még így is képes valamennyit belecsempészni a saját, védjegyezett mágiájából.

A fő probléma ott kezdődik, hogy a történet teljes mértékben nyakatekert és erőltetett. Kiderül, hogy van valójában egy másik sziget, és történik egy csúnya baleset is még a prológusban. Mindennek tetejébe még Jeff Goldblum-ot is visszarángatták, hogy térjen vissza a szigetre (annak ellenére, hogy az előző részben megfogadta, hogy közelébe sem megy még egyszer Hammond kreálmányainak). Semmi baj, ezen hamar túl tudunk lendülni: láttunk már olyan filmet, amit alapvetően mai napig izzadságszagúnak érzünk, de mégis tudtuk élvezni, mert nyújt némi szórakozást (khm, A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse). Ha itt abbamaradnának a problémák, akkor még jól is állnánk. 

Az elveszett világ: Jurassic Park

De sajnos nem ez a helyzet. Egyértelmű, hogy Goldblum-ot azért hozták vissza, mert közönségkedvenc volt. Az viszont már teljes mértékben érthetetlen, hogy miért öltöztették a szerethető, realista, cinikus Malcolm figuráját a mizantróp, utálatos, hősszerelmes elvált apuka köntösébe. A karakterből kb. csak a neve maradt meg, semmi több. Mellette a többi szereplő megállja a helyét: Vince Vaughn és Julianne Moore jó színészek, és nem csalódunk bennük. Viszont ha azt kérdezzük, hogy megvan-e ugyanaz a kémia, ami Sam Neill és Laura Dern között volt, akkor már nem annyira egyértelmű a válasz.

Az elveszett világ: Jurassic Park

De nem is baj, gondoljuk. Ha megvan az akció, akkor legalább azt élvezhetjük. Ki ne lenne vevő egy jó kis dinós kalandra? A válasz szerintem “mindenki”, kivéve akkor, ha az egész kaland éjszaka, és többnyire esőben játszódik. Legalábbis azok a jelenetek, amikor láthatjuk a dinókat, amiből amúgy nem lesz túlzottan sok részünk, ugyanis olyan hosszú jeleneteket szánnak arra, hogy elnyújtott expozícióval elmagyarázzák számunkra a nehezen kierőltetett alapszituációt, hogy mire megérkezik a T-Rex, a türelmünket már rég elveszítjük.

Innentől már minden remény odalett, és csak sodródtunk az árral: néztük, ahogyan Spielberg (aki mellesleg nagyon jó a gyerekszínészekkel) teljesen rosszul méri ki a gyermeteg humor adagolását a halálosan komolykodó sztoriban; ahogyan a szörnyeket a hiteltelenség határáig antropomorfizálják; és ahogyan a végére Spielberg teljesen feladja, és hazahozza a T-Rex-et az USA-ba, hogy hozzon egy modernkori, működésképtelen King Kong-ot.

Az elveszett világ: Jurassic Park

VÉGSZÓ

Miközben kifelé tartunk a moziból, százszor is megkérdezzük magunkat: mi romolhatott el ennyire? A probléma csupán annyi volt, hogy nagyon akartak valami olyasmit, ami más, ami bátor, és ami majd úttörő klasszikusként vonulhat be a filmtörténelembe. A végeredmény azonban egy megfáradt, és őszintén, inspirálatlan folytatás, ami nem teljes katasztrófa, mégis jobb, ha elkerüljük. Persze, az akcióban van némi feszültség, a CGI megállja a helyét (mégis közel sincs az eredetihez), és nem akarjuk kitörölni az emlékezetünkből a mozit, egyes kortársaival ellentétben. De valahogyan a végére nem áll össze az egész, és tényleg azt sugározza magából, mintha az alkotók nem nagyon tudták volna, merre induljanak. És ekkor még nem is láttuk a harmadik részt.

Még több a témában...

Quentin Tarantino és Jennifer Aniston a főhőse az elfeledett Spielberg játéknak

Sinka Tamás

Sam Neill szerint a régi trilógia karakterei fontos szerepet játszanak majd az új Jurassic World-filmben

Vigh Martin

Box Office-figyelő 2020/26. hét: A Jurassic Park ismét elfoglalta méltó helyét a lista tetején, közel 3 évtizeddel a bemutatója után

Tóth Bálint

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat