A Gyűrűk Ura

Az első képek A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi orkjairól

Ilyenek voltak az orkok a Másodkorban.

Az Amazon Studios A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozatához hosszú út vezetett. Az egész azzal kezdődött, hogy az Amazon megvásárolta J.R.R. Tolkien fantasy főművének megfilmesítésének jogait. Hosszú és nehéz előkészület előzte meg a forgatást, a főszereplő is távozott a forgatás napján, de végül az év elején napvilágot látott a sorozat első előzetese.

Az Amazon Studios legnagyobb projektjéről beszélünk, és a valaha készült legdrágább sorozatáról, ami nem véletlen, hiszen a showrunner megerősítette, hogy öt évadot terveznek. Már kaptunk képeket és posztereket a főszereplőkről, most végre pedig az antagonisták hadseregét alkotó orkokat is szemügyre vehetjük. A legtöbb fantasy történetben szerepet kapnak az orkok, és valamilyen a sötét erőt szolgálnak rendszerint. A Gyűrűk Urában az első sötét nagyúr, Melkor teremtette az orkokat, akiket tündékből formált. Melkor hadsereget formált az orkokból, majd miután a nagyúr elbukott, az orkoknak is nyoma veszett egy időre. A Második Korszakban azonban visszatérnek, amikor Szauron hatalomra került.

Az Amazon Studios az amerikai IGN-nek adott interjújában először fedte fel A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozat orkjait. Ránézésre sokkal félelmetesebbnek tűnnek, mint bármelyik másik A Gyűrűk Ura-filmben, sőt azt is megtudtuk az interjúból, hogy ezúttal még női orkok is lesznek.

  • A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi
  • A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi
  • A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi
  • A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi
  • A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi

Még ugyanabban a cikkben a sorozata producere, Lindsey Weber megosztott néhány különbséget a sorozat orkjairól, hogy miben lesznek mások ezek a teremtmények, mint amiket láttunk Peter Jackson-filmjeiben.

Sok időt töltöttünk beszélgetéssel arról, hogy mit jelentene orknak lenni a Második Korban. Helyénvalónak éreztük, hogy a kinézetük más legyen, egy vadabb, nyersebb Második Korszak része, Középfölde, közelebb ahhoz, ahol az Első Korszak véget ér. Amikor találkozunk velük, még nincsenek seregekbe szerveződve, kicsit szétszórtabban élnek és gyűjtögető életmódot folytatnak. Szóval ez csak egy másik időszak a teljes történetükre nézve.Lindsey Weber

Az epikus fantasy sorozat Középfölde történetének második korszakában játszódik, J.R.R. Tolkien regényének egy viszonylag feltáratlan eseményeit dolgozzák fel a kisképernyőn, amit leginkább regényének formájában örökített meg. A sorozat több ezer évvel játszódik a Peter Jackson nagysikerű A Gyűrűk Ura és a Hobbit filmtrilógiák eseményei előtt.

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi premierjére majd 2022. szeptember 2-án kerül sor az Amazon tulajdonában lévő Prime Video streaming szolgáltatón.

Total
1
Shares
Previous Article
Thor: Szerelem és mennydörgés

Christian Bale úgy mondott igent Gorr, az isteni mészáros szerepére, hogy azt sem tudta, mi az az MCU

Next Article
Stranger Things

A Stranger Things Season 4 Part 2 előzetese egy grandiózus finálét ígér

Related Posts