Főoldal Filmek Az amerikai történelem egy témáját dolgozza fel a District 10
Filmek

Az amerikai történelem egy témáját dolgozza fel a District 10

A rendező megszólalt, hogy mi alapján készül a folytatás.

336
District 9

Még februárban kaptunk hírt, hogy készül a nagysikerű District 9 folytatása. 2009 év egyik legjobb filmje volt a District 9, ami olyan szinten tudott újat mutatni a sci-fi műfaján belül, hogy Neill Blomkamp rendező egy csapásra berobbant a köztudatba. A kirobbanó sikerét főként annak köszönheti, hogy az egyik legnagyszerűbb társadalomkritika, amit Hollywood valaha is forgatott. A mozifilm szépsége abban rejlett, hogy ebben a műfajban nem szokás ilyen mély témát feldolgozni.

Bár többször megkérdezték már a rendezőt, hogy milyen témát dolgoz fel a folytatásban, de mindig elintézte annyival, hogy nagyon jó okot kell találni a forgatására. Úgy tűnik azonban, hogy időközben témát talált a dél-afrikai filmrendező. Neill Blomkamp szerint a folytatás az amerikai történelem egy témájából merít majd ihletet, és azért tartott olyan sokáig kitalálni ezt, mert olyan témát keresett, ami jól mutat a sci-fi világában.

Az amerikai IGN készített interjút a rendezővel, amikor Blomkamp bejelentette, hogy csatlakozik a Gunzilla játékfejlesztő csapatához, és egy multiplayer lövöldözős videojátékon dolgoznak. Majd egy másik nagy témára terelték a szót: a District 10-re. Blomkamp elárulta a film témáját, amin Sharlto Copley és Terri Tatchell írókkal gőzerővel dolgoznak.

Továbbra is gőzerővel dolgozunk a forgatókönyvön. Jól néz ki. Egy évtizedbe telt, mire kitaláltuk, előálljunk egy okkal, hogy miért csináljuk meg ezt a filmet, szemben azzal, hogy egyszerűen egy folytatást készítsünk.

Neill Blomkamp

Nagy változás az első rész történetével szemben, míg a District 9 a dél-afrikai történelem társadalmi problémái adtak inspirációt a feldolgozásra, addig a folytatás az Egyesült Államokban történt eseményekre fog támaszkodni, ám nem bocsátkozott részletekbe, hogy mi ez a téma.

District 9

Volt egy téma az amerikai történelemben, amely, amint rájöttem, hogy beleillik a District 9. világába, úgy éreztem, hogy ez egy fantasztikus módja a folytatás elkészítésére. Szóval igen, folytatódik a történet kidolgozása, és egyre közelebb kerülünk hozzá.

Neill Blomkamp

2009-ben mutatták be Neill Blomkamp zseniális sci-fijét, a District 9-t, amiben egy hatalmas űrhajó jelenik meg Johannesburg felett, de hamar kiderül, hogy az idegenek nem leigázni akarnak minket, hanem itt ragadtak. Az emberek úgy döntenek, hogy kialakítanak nekik a Földön egy szinte élhetetlen „tábort”, ami gyakorlatilag olyan, mint egy veszélyes szeméttelep – és hiába akarnak az űrlények hazajutni, sajnos úgy tűnik, hogy nem tudnak, ez pedig rengeteg konfliktust szül mindkét fajnál.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Gran Turismo
Előzetesek

Rengeteg játékutalást hozott a Gran Turismo második nagy előzetese

Az előzetesek alapján tényleg a rajongóknak készült a Gran Turismo, több utalást...

Sigourney Weaver
Filmek

Sigourney Weaver tisztán és érthetően fogalmazott: ennyi volt az Alien, és nem fog visszatérni

Pedig volt egy idő, amikor visszatért volna abban a bizonyos Neill Blomkamp...