Főoldal Játékok Az Airplane Mode egy olyan repülőszimulátor ahol nem kell túlizgulnunk a dolgokat
Játékok

Az Airplane Mode egy olyan repülőszimulátor ahol nem kell túlizgulnunk a dolgokat

Cserébe páratlan szórakozásban lehet részünk.

458

2020 augusztus 18-án nagy nap köszöntött azokra akik imádják a komplex, szinte már valósághű repülőgép szimulátorokat, ugyanis megjelent a Microsoft Flight Simulator legújabb és igen nyálcsorgatósra sikerült példánya. De mi a helyzet azokkal, akik nem veszik ennyire komolyan a rekreációt és valami könnyedebb szórakozásra vágynak? Mondhatnánk, hogy ők is megtalálják az említett játékban a számításukat, egészen “légiessé” tehető az élmény. Azonban most előkerült egy másik alternatíva is.

Az AMC Games által bejelentett Airplane Mode című cuccban nem a monumentális méretű utasszállítót fogjuk irányítani, hanem az utast magát. A játék Steam oldala nem kisebb szórakozást ígér, mint repülőutak végigülése és közben véletlenszerű események mint a turbulencia, a rossz wifi és a késés. A vizuális élményre sem lehet majd panasz, mert 1930-as filmek mellett még a járat útját is követhetjük az előttünk lévő kijelzőn, de lehetőségünk lesz könyvet olvasni és mobilunkat bámulni, szigorúan repülőgépes üzemmódban. Az autentikus élményt egy síró baba kellemes hangja hívatott teljessé tenni, ezt azonban nem tudják minden egyes útra garantálni. A felszállás ez év őszén várható, egyelőre úgy tűnik kizárólag PC-re.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.