Arya Stark saját sorozatot kaphat, avagy minden Trónok harca-spin-off

Havas Jon parkolópályán, animációs trónkövetelő, s mozifilm is talonban.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 8 perc
Forrás: Wallpaper Abyss

Bár a Trónok harca jó ideje véget ért, Westeros királyságai továbbra is küzdenek a nézők figyelméért. Idén két fronton is harcba szállnak értük, hiszen januárban a megtévesztően könnyedebb hangvétel mögé bújó, de sötét lovagregével, majd nyáron sárkányokkal támadnak. A Hét Királyság lovagja végül a második spin-off, mely eljut a képernyőkre a Sárkányok háza mellé, de ezen a ponton ez a kettes szám igencsak eltörpül a bejelentett/pletykált projektek özönében. A The Hollywood Reporter legújabb jelentése szerint már egy Arya-projekt is készül Quoc Dang Tran (Párhuzamosok) kezében, bár ezt sem George R. R. Martin, sem az HBO nem kommentálta. A projekt a polcra tett Havas Jon-folytatás helyébe lépne elviekben, Essosba helyezve a cselekményt.

A Havas Jon-projekt 2022 óta volt készülőben, s tavaly maga Kit Harington lőtte le végül. Ennek munkacíme Snow volt, Martin szerint Harington saját csapatával fejlesztette a sorozatot, s egy megtört alakot láthattunk volna a középpontban, aki elüldözte többek között rémfarkasát, Szellemet is maga mellől. Martin mindig is hangsúlyozta, hogy Jonnal lenne a legegyszerűbb egy folytatást összehozni, ám az utóbbi időben mindennemű folytatások ellen van, mivel azok tovább kanonizálnák az HBO-fél befejezést (ő jelenleg sok karakternek más befejezést szán, amennyiben valaha elkészül a könyvekkel).

Egy másik történet a Sárkányok házában megismert Tengeri Kígyóra épülne. Ez ugyan szintén élőszereplős sorozatnak indult, de időközben animációs formában tervezik megvalósítani, a költséghatékonyság és kísérletezés jegyében. Ennek munkacíme egy ideig Nine Voyages volt, jelenleg Dragonként vagy Sea Snake-ként emlegetik, ha épp emlegetik. Sajnálatos módon gyanúsan a háttérbe került, akárcsak a Jon-féle projekt anno, pedig ha egyelőre ki is lóg történetileg a többi ambiciózusabb darab közül, az animációs vonal friss szeleket hozhat Westerosba. Egyelőre Bruno Heller (Róma, Gotham) neve merült fel az egész mellett, aki megírta a pilotot, s elvileg Corlys Velaryon hétpróbás tengeri kalandjait követhetnénk évtizedekkel a Sárkányok Tánca előtt.

0143HOTDS02 cb2d29f
Forrás: Radio Times

Egy másik inkább holt, mint élő projekt Nymeria királynőre fókuszálna, Ten Thousand Ships munkacímmel. Ezt az ötletet Brian Helgeland felügyeli(te), viszont ez már 2017 óta függőben van, s akkor még nem is ért véget az anyasorozat. 2021 májusában Amanda Segelt szerződtették írónak a projekthez, de azóta semmi. A Nymera név valószínűleg Arya rémfarkasáról ismerős a legtöbbeknek, e történetben pedig megtudhatnánk, mit is vitt véghez pontosan névadója. „Lényegében Mózes története volt, csak őt Nymeriával helyettesítettük” – fejtegette anno Helgeland. „Az országa elpusztul, és népének a vízen kell élnie, ezért is a munkacím. Végül el kell hagyniuk a hazájukat, és új otthont keresni, akárcsak Egyiptom elhagyásakor. Nymeria vezeti ezeket az embereket, próbálja összetartani őket, de mindig fennáll a veszély, hogy széthullik minden, miközben egy fiktív, mediterrán világban utaznak, keresve az új otthont, ahol letelepedhetnek.” Ez a hely végül tudjuk, hogy egyébként Dorne lesz, tehát az egész lényegében egy eredettörténet lenne. Azonban a sorozat soha nem kapott hivatalosan zöld jelzést az HBO-tól, noha Eboni Booth talán írt egy pilotot.

Elvileg készül egy sorozat I. Aegon Targaryen hódításairól, melyet legutóbb az HBO Mattson Tomlinra bízott, aki nemrég a Tengeri fenevadon, s a Project Power: A por erején munkálkodott. A legújabb jelentések szerint azonban ezt immár inkább egy Dűne-szerű mozis projektként képzelnék el. Az ötlet 2023 óta formálódik, de legalább kapott hivatalos megerősítést. Emellett elvileg párhuzamosan elkezdtek egyre inkább a filmes lehetőségen gondolkodni, s legalább egy ilyen aktív fejlesztés alatt áll, de kérdés, hogy ez megegyezik-e Aegon hódításaival.

Továbbá animációs fronton sem csak Corlys hódítana, ugyanis négy animációs projekt volt tervben, s ebből kettő van még fejlesztés alatt talán, Martin 2023-as szavai alapján. Ebbe a kettőbe elvileg nem vehetjük bele Corlys kalandjait, tekintve, hogy az nem annak indult. Az egyetlen másik cím a The Golden Empire, s ez sem világos, hogy benne van-e a megmaradt párosban. „A legtöbbről, ami történik, nem beszélhetek, csak annyit mondhatok, hogy a dolgok nagyon gyorsan haladnak, és egyszerűen imádom azokat a látványterveket, amiket látok” – írta Martin még 2022-es blogbejegyzésében. „Néhány hónappal ezelőtt kiszivárgott a hír, hogy az egyik animációs sorozat Yi Ti földjén játszódna. Ez igaz. A munkacímünk The Golden Empire, és van hozzá egy remek, fiatal írónk is, és szerintem a látvány és az animáció egyszerűen gyönyörű lesz. Többet is mondanék, ha tehetném. A többi animációs sorozatról egy szót sem mondhatok. Még nem.”

Igazából azóta sem. Ezen kívül több korábban elkaszált projekt, pl.: a Bloodmoon sosem juthat képernyőre. Eredetileg ez magyarázta volna meg a Mások mitológiáját és létrejöttét, a pilotot le is forgatták Írországban, majd hirtelen elkaszálták. A sorozatban Naomi Ackie, Denise Gough, valamint Miranda Richardson is főszerepet játszott volna.

Egy kaland messze a tróntól

Ámde a Trónok harca immár második előzménye érkezik hamarosan A Hét Királyság lovagja képében. A hatrészes dráma január 18-án debütál. A fő sorozat eseményeihez képest szintén a múltban játszódik, s George R. R. Martin egyik kedvenc karakterét, Ser Duncant kísérhetjük figyelemmel benne, amint szárnyai alá vesz egy elveszett fiút, aki sokkal több, mint elsőre látszik. „A Trónok harca eseményei előtt egy jó évszázaddal két váratlan hős járta Westerost: egy fiatal, naiv, ám bátor lovag, Ser Duncan, és apró termetű fegyverhordozója, Egg (Tojás). A történet egy olyan korban játszódik, amikor a Targaryen-ház még az Vastrónt uralja, és az utolsó sárkány emléke még élénken él az emberek emlékezetében. A hatalmas végzet, erős ellenségek és veszedelmes kalandok várnak ezekre a valószínűtlen, mégis elválaszthatatlan barátokra”

Kritikánkban erősen méltattuk a szériát, egy abszolút szeretnivaló darab lett egy olyan univerzumban, amely eddig grandiózus világától és eseményeitől zengett, ellenben most kisebb szemszögre vált. Nyáron visszatérnek a sárkányok is (elvileg augusztusban), folytatódik a Zöldek és Feketék közti viszály. A Sárkányok háza négy évados lesz, s míg első évada szinte osztatlan sikert aratott, a folytatás körül már jóval több volt a kérdőjel és a negatív visszajelzés. Martin nemrég őszintén beszélt a sorozat készítőivel vívott belső harcairól, a feszültség láthatóan odáig fajult, hogy az író és a showrunner közötti kommunikáció nem is nagyon létezik. Az HBO rövid időre arra kérte az írót, hogy vonuljon háttérbe a produkciótól, de hónapokkal később végül visszahívták. Ez kérdéses, mennyire látszik majd meg a harmadik szezonon, de alapvetően érdekes kérdéseket vet fel az univerzum kezelésével kapcsolatban is.

A Hét Királyság lovagja
Forrás: HBO

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×