Főoldal Filmek Amy Pascal visszatáncolt korábbi kijelentésétől, miszerint a Pókember: Nincs hazaút után jön az új trilógia
Filmek

Amy Pascal visszatáncolt korábbi kijelentésétől, miszerint a Pókember: Nincs hazaút után jön az új trilógia

Mi megy itt, jön, lesz, nem lesz, döntsék már el.

368
Pókember: Nincs hazaút
Forrás: Marvel Studios

Amy Pascal nemrég egyik nyilatkozatában azt állította, hogy tervben van egy új Pókember-trilógia Tom Holland főszereplésével, most azonban hosszú ideje a franchise élén álló producer pontosította/visszavonta a kijelentését, miszerint a premier után jöhet az újabb kaland. Pedig sokan készpénznek vették, hogy Pókember marad az MCU-ban, de még kár zsebkendőhöz nyúlni.

A hónap elején Amy Pascal örömöt okozott a Pókember-rajongóknak, amikor azzal állt ki a nyilvánosság elé, hogy a Sony Pictures tervezi egy újabb trilógia megvalósítását, s természetesen mindezt Tom Hollanddal az élén. Majd ezután megjelent egy külföldi lap írása, amelyben a stúdió egyik bennfentesének válaszát idézte, miszerint “ebben a fázisban nincsenek hivatalos tervek egy trilógiára”.

Úgy hangzott, mintha Pascal vagy elhamarkodottan tett volna bejelentést, vagy feltételezte volna, hogy Holland továbbra is részt vesz a franchise jövőjében, és most úgy tűnik, hogy visszavonta korábbi állítását. (Nem először mond nagyot a producer, amiből később semmi sem lett.)

“Amíg [Holland] Pókember-filmeket akar csinálni, addig Pókember-filmeket fogunk csinálni” – mondta a Variety-nek, amikor a Pókember: Nincs hazaút vörös szőnyeges bemutatóján megkérték, hogy tisztázza a kijelentését. “De én producer vagyok, és mindig úgy gondolom, hogy minden működni fog”. Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte Holland visszatér-e a szerepet, Pascal hozzátette: “Ne keverjetek megint bajba. Ha rajtam múlik, akkor igen”.

Nehéz elképzelni, hogy Pascal bármiféle említést tenne egy új trilógiáról, ha nem folynak legalább előzetes egyeztetések, de nagyon úgy fest, hogy a készítők inkább megnézik, hogyan teljesít a Nincs hazaút a kasszáknál, mielőtt bármit is hivatalossá tennének. A Bosszúállók: Végjáték óta vitathatatlanul a legjobban várt képregényfilmről beszélünk, és az előzetes jegyértékesítésből kiindulva, ez aligha szab gátat egy új rész előtt.

Pókember: Nincs hazaút

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.