Wide Screen
Image default
Filmek

Amber Heard teljes jogi csapata felállt exférje, Johnny Depp ellen folytatott rágalmazási eljárásban

Nagy bajban Amber Heard, miután jogi védelmezői kihátráltak mögüle.

Az ügy még 2016-ban robbant ki, amikor Amber Heard azzal vádolta volt férjét, hogy verbálisan és fizikailag bántalmazta, majd 2019 elején A Karib-tenger kalózai és a Legendás állatok és megfigyelésük állandó szereplője, Depp keresetet nyújtott be a rágalmazás után Heard ellen, melyben 50 millió dollárt követel volt feleségétől. Most pedig újabb komoly fordulat következett a jogi perpatvarban.

A The Blast értesülései szerint nem sokkal a rágalmazási tárgyalás előtt a színésznő teljes jogi stábja felállt, és egyesek szerint akár börtönbüntetés is várhat a texasi lányra. Johnny Depp azzal vádolta meg Heardöt, hogy tizennyolc hónapos házasságuk alatt valójában felesége volt az, aki fizikailag bántalmazta őt. Még bizonyítékok is előkerültek, melyek szerint Heard bántalmazta Deppet.

Sok máshoz hasonlóan a tárgyalást is elhalasztották a koronavírus-járvány miatt, ami végül ahhoz vezetett, hogy a jogi csapat vezetője, Roberta Kaplan felállt, s magára hagyta Heardöt. Kaplan Los Angeles egyik leghíresebb ügyvédje, aki részt vett a Times Up mozgalomban is – Hollywood hírességei ezzel a mozgalommal válaszoltak Weinstein szexuális zaklatásaira 2018. január 1-jén. A hír hallatán Heard úgy fogalmazott, hogy nincs gond az ügyvédekkel, közös megegyezésről van szó. A történtek után a Virginia állam helyi tanácsadóival áll ki a bíróságon, és Kaplan cégével történő szakítást „logisztikai és utazási” problémákra vezették vissza, mivel nagyobb költséget emésztett fel a sztárügyvéd segítsége.

Adam Waldman, a Depp ügyvédjeinek vezetője úgy fogalmazott az eset után:

Ms. Heard ügyvédjei, akik közül az egyik a #TimesUp Jogi Védelmi Alap társalapítója, most már nyilvánvalóan visszaléptek Ms Heard régóta bizonyított csalásai miatt. Szándékunkban áll kideríteni, hogy miért döntöttek így.Adam Waldman

Tekintettel a kettőjük közötti csatára a rajongóknak még mindig kérdőjeles Depp és Heard karrierje, hogy a rajongók látják-e még őket nagy blockbusterek szerepeiben. Heard ellen már kampányt is indítottak a rajongók, melyben arra kérik a stúdiót, hogy adják másnak Mera szerepét az Aquaman-folytatásában. Depp szerepe sem teljesen biztos a Legendás állatokban, a Disney minden bizonnyal kiírta őt A Karib-tenger kalózai szériából.

Még több a témában...

A Karib-tenger kalózai producere sem biztos benne, hogy Johnny Depp visszatér a folytatásban

Kévés Bence Mihály

Johnny Depp visszatér a Legendás állatok következő részében

Vigh Martin

A Karib-tenger kalózai két színésze osztotta meg gondolatait a Johnny Depp nélküli folytatásról

Vigh Martin

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat