Főoldal Játékok AAA címekkel támad majd a “PS5” is
Játékok

AAA címekkel támad majd a “PS5” is

Kiderült, főleg milyen játékfelhozatalra építene a Sony az új konzolja kapcsán.

548
God of War_20180415143130

Kiderült, főleg milyen játékfelhozatalra építene a Sony az új konzolja kapcsán.

A Wall Street Journal hozott le egy eléggé érdekes beszámolót nem is olyan régen, amely a még ki nem mondott nevű új PlayStation konzol játékfelhozatalát és a húzó címek milyenségét írta egy picit körül. Többek között arról értekeztek, hogyan is vennék rá a potenciális Project Scarlett vásárlókat, hogy inkább a saját gépüket válasszák az amerikaik masinája helyett.

A beszámolók szerint a Sony továbbra is legfőképpen a(z) AAA címekre építené fel a konzol arculatát. Továbbra is támogatva lesznek ugyan az Indie fejlesztők, azonban az igazi bumm-ot a nagy stúdiók szuperprodukciói hozhatják el megint számukra. Rivaldafényben maradnak még a házon belüli fejlesztőbrigádok is, akik továbbra is jobbnál-jobb kalandokat szállítanak a japánok konzoljára. A PS4-nél is remekül sikerültek, szóval joggal reménykedhetünk.

Kiderült még, hogy nem félnek a Stadia térhódításától sem. Az internet fejlődésével potenciálisan veszélyt jelenthetnek majd az ilyen szolgáltatások a tradicionális konzolokra, azonban a Sony szerint ennek még nem jött el az ideje. Nem tudunk még megközelítő dátumot sem a “PS5” megjelenésre, azonban mivel a Project Scarlett jövő év karácsonyán kerül a piacra, így esélyes, hogy akkorra már a japánok gépét is kipróbálhatjuk.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.