Főoldal Filmek A Venom – Az utolsó menet feltárja a szimbióták eredetét, a szimbióták teremtőjét?
Filmek

A Venom – Az utolsó menet feltárja a szimbióták eredetét, a szimbióták teremtőjét?

Venom és a szimbióták teremtője, a sötétség ura is szerepet kaphat a befejezésben.

431
Venom - Az utolsó menet
Forrás: Sony Pictures

A közösségi médiában szárnyra kapott egy pletyka a hétvégén, miszerint a Venom – Az utolsó menet című filmben bemutatkozik Knull, Eddie Brock és Venom szimbiótája legnagyobb ellensége a képregényekből. A felvetést hivatalos forrásból nem erősítették meg, bár kaptunk bizonyítékokat erre a néhány hete bemutatott első nagy előzetesben.

A népszerű elmélet alapján Knull a háttérből mozgatja majd a szálakat, ő lesz az, aki a Halálos Védelmező nyomába küldi a szimbiótákat fogyasztó Xenophage nevű idegent. A célja nem ismert, hogy mit szeretne elérni, mindössze úgy jellemezték, hogy egy „titkos mesterterv végrehajtásához” van szüksége Venomra. Jelenleg nincs információ arról, hogy ki játszaná Knullt, vagy milyen nagy szerepet kapna a trilógia harmadik részében. A témában más megbízható közösségi médiumok is megszólaltak, és úgy tűnik, hogy van némi igazság a dologban.

Knullt Donny Cates író és Ryan Stegman művész alkotta meg, és először a 2018-as Venom #3-ban jelent meg. A gonosztevő egy ősi, rosszindulatú istenség és a szimbióták, köztük Venom és Vérontó teremtője – és kapcsolatai vannak Gorr, az isteni mészáros gonosztevővel is.

Knull eredete az univerzum korai időszakáig nyúlik vissza, az Égiek létezése előtti időkbe. A sötétségben, a teremtés előtti üres térben élt, azonban az Égiek lassan fényt gyújtottak az univerzum sötétségében (amely gyakorlatilag az életet szimbolizálja a Marvel kockásain). Válaszul Knull megalkotta az első szimbiótát, egy élő sötétséget All-Black Necrosword névvel, amely egyfajta megtorlás volt az Égiek tettére, és megölte az egyik isteni lényt. Knull lázadását nem nézték jó szemmel az Égiek, és tette miatt Knull száműzetésébe vonult, amely során egy szimbióta-sereget alkotott, hogy terjessze befolyását az univerzumban az Égiek tettére válaszul.

Knull nagy hatalomra tett szert az idő alatt, képes manipulálni a sötétséget és a szimbiótákat tetszés szerint irányítani tudja. (Erre kaphattunk jeleket az előzetesben, amikor más szimbióták érkeznek a Földre feltehetően Knull vezetésével.) Önmagát a sötétség istenének tekinti, és teljes szívből gyűlöli a fényt és az életet, és egy adott ponton majdnem a Marvel univerzumát is meghódította.

ws Knull God of Symbiotes in Marvel Comics 1 240616 040601

Ha ez valóban a Venom – Az utolsó menet végjátéka, kár, hogy a Sony Pictures nem készítette jobban első Knull bemutatkozását, ugyanakkor ez akár valaminek a kezdete is lehet. Az a tény, hogy nem utaltak rá az előzetesben, azt sugallja, hogy Knull lehet a film nagy meglepetése, de nincs kizárva, hogy a következő előzetesekben már láthatjuk ezt a gonosztevőt is.

Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben.

De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról, a saját fajtársai rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll a fajtársai ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.

Tom Hardy már kétszer is bebizonyította, hogy az űrből érkezett, emberfejeket zabáló szörny és ő nagyszerű párost alkotnak: ezúttal is elképesztően látványos akciójelentek és vad poénok váltják egymást – és még sosem volt ilyen nagy a tét.

Főszereplők: Tom Hardy, Juno Temple, Chiwetel Ejiofor. Operatőr: Fabian Wagner. Látvány: Samir Buzatu. Írta: Tom Hardy, Kelly Marcel. A filmet rendezte Kelly Marcel.

Venom – Az utolsó menet premierje október 24-én lesz a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események