Főoldal Filmek A Universal Pictures a Twister egy rebootján dolgozik a Top Gun: Maverick rendezőjével
Filmek

A Universal Pictures a Twister egy rebootján dolgozik a Top Gun: Maverick rendezőjével

Felkészültetek az újabb tornádós filmre?

1.2k
Twister

Az 1996-os Twister-film úgy maradt meg az emlékezetben, mint egy klasszikus katasztrófafilm, melyben két vakmerő és mindenre elszánt főhős mindent megtesz a tornádók tanulmányozásáért, még az életüket is kockára teszik a kísérlet céljából. Hollywood a Twister után próbálkozott hasonló filmekkel, legutóbb 2014-ben A vihar magjával, de nagyon csúnya vége lett. A jelek szerint azonban a Universal Pictures újabb próbát tesz, hogy elkészítse az új Twister-filmet.

A Variety értesülései szerint a stúdió a Top Gun: Maverick rendezőjét, John Kosinski-t szemelte ki a rendezői teendőkre, és már javában folynak a tárgyalások. A nagynevű Frank Marshall producer felügyeli majd a munkát, de konkrétumokat még nem tudni a filmről, hiszen még a forgatókönyvírókat sem választották ki, jelenleg is folyik a keresés. Az eredeti filmet a Jurassic Parkot is jegyző Michael Circhton és felesége, Anne-Marie Martin írták, a rendezői feladatot pedig Jan de Bont vállalta.

Nehéz megmondani, hogy pontosan miről fog szólni a sztori, de ha a címből indulunk ki, nem állunk távol az igazságtól, hogy ezúttal is tornádókra vadászunk. Az eredeti filmben Bill Paxton (A bolygó neve: Halál) és Helen Hunt játszották a főszerepeket, mint két viharvadászt, akik egy természeti katasztrófa kellős közepén találták magukat.

Bár kétségtelen, hogy a Twister jobbra sikerült, mint bármelyik későbbi utánzat, még így is megosztó volt, egyesek szerették, mások utálták a kalandot. Más a helyzet, ha a box office adatokat nézzük, merthogy a film bombasiker volt. 1996-ban a film világszerte csaknem 494 millió dollárt kasszírozott össze a mozik kasszáinál. A vizuális effektek abban az időben úttörőnek számítottak, és nyilvánvalóan a mai VFX technológiával rengeteget lehet fejleszteni a film képi világán.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Universal Pictures
Filmek

CinemaCon 2025: Universal Pictures nagyot robbantott Las Vegasban, ők mutatják be a legtöbb filmet a jövőben

A Universal Pictures számos premierdátumot, első részletet és exkluzív jelenetet mutatott be...

Fekete telefon
Filmek

Visszatér a Fekete telefon – Az első előzetesben újra megszólal a Gyilkos Hangja

A Fekete telefon 2 első előzetese visszahozza a rémálmot – a Gyilkos...