Főoldal Előzetesek A Titkos invázió előzetese szerint Nick Fury visszatér a Földre, hogy megvívja utolsó harcát a Skrullok ellen
ElőzetesekBREAKING

A Titkos invázió előzetese szerint Nick Fury visszatér a Földre, hogy megvívja utolsó harcát a Skrullok ellen

Ez lesz Nick Fury utolsó nagy kalandja a Marvel Moziverzumban?

355

Megérkezett a Titkos invázió legújabb nagy előzetese, amivel csak fokozzák a hangulatot, amit nem volt nehéz meglépni, hiszen nagy titok övezi a Disney+ következő Marvel-sorozatát. A Marvel Studios következő sorozatában Nick Fury és Talos megpróbálja felgöngyölíteni az MCU eddigi legnagyobb összeesküvését.

A trailer néhány nagyon érdekes pillanatot és kérdést tartogat az MCU-rajongók számára, hiszen azzal kezdődik, hogy Ben Mendelsohn által alakított Talos azt kezdi mesélni Furynak (Samuel L. Jackson), hogy a dolgok sokkal rosszabbra fordultak, mióta Fury az űrben tartózkodott. Ha emlékeztek, a Pókember: Idegenben című film stáblista alatti jelenete megerősítette, hogy Fury elhagyta a bolygót és a Skrullokkal dolgozik valahol a távoli űrben egy űrhajó fedélzetén. Tehát nem minden Skrull rossz, csak ez a bizonyos frakció, akik időközben beépültek a Földön.

Emilia Clarke által alakított G’iah-t is megpillanthatjuk, aki egy “menekült gyerek” Skrull, aki történetesen Talos lánya, ahogy azt hétvégén már megerősítették nekünk. Nem túl boldog és barátságos Nick Furyval, amiért Fury nem tudja betartani néhány ígéretét.

Végül láthatjuk néhány ismerős arc visszatérését, köztük Don Cheadle James Rhodesát, alias Hadigépet, azonban az ismerős arcok ellenére ezt a harcot többnyire Furynak egyedül kell megvívnia. Feltehetjük a kérdést, hogy “hol vannak a Bosszúállók?”, amire Fury csak úgy válaszol, hogy “ezt a háborút nekem kell megvívnom. Egyedül.”

Titkos invázió szinopszisa szerint a sorozat “Nick Fury-t követi, aki egy összeesküvést fedez fel, melynek célja, hogy kettős ügynököket ültessenek hatalmi pozíciókba szerte a világon: alakváltó zöld bőrű földönkívülieket, akiket Skrull-oknak hívnak, és akik tökéletesen képesek tetszés szerint bármelyik embert szimulálni”.

A szereposztásban Samuel L. Jackson (Nick Fury), Ben Mendelsohn (Talos), Cobie Smulders (Maria Hill), Martin Freeman (Everett Ross), Kingsley Ben-Adir (Gravik), Charlayne Woodard (Priscilla Fury), Killian Scott (Fiz), Samuel Adewunmi (TBD), Dermot Mulroney (Ritson elnök), Christopher McDonald (TBD), Katie Finneran (TBD), Emilia Clarke (G’iah) és Olivia Colman (Sonya Falsworth), valamint Don Cheadle (James Rhodes/Hadigép).

Ali Selim (Behajóztam az életébe…; The Looming Tower) irányította mind a hat rész forgatását, Kyle Bradstreet (Mr. Robot; Copper) pedig a vezető író.

A Titkos invázió első epizódját június 21-én tűzik műsorra, kizárólag a Disney+-on.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Disney+
Filmek

Bezöldült a Disney+ logója, de milyen okkal cserélték le a Disney-kéket?

Frissült a Disney+, az új logó mellett tartalmi változásokat is kapnak a...