Főoldal Filmek A színészek sztrájkja a végéhez közeledik, miután a stúdiók és a céh (SAG-AFTRA) most áll legközelebb a megállapodáshoz
Filmek

A színészek sztrájkja a végéhez közeledik, miután a stúdiók és a céh (SAG-AFTRA) most áll legközelebb a megállapodáshoz

A stúdiók és a SAG-AFTRA ma folytatja a tárgyalásokat, és már nagyon közel állnak a megállapodáshoz.

350
SAG-AFTRA

A harmadik egymást követő tárgyalási nap végén a SAG-AFTRA és az AMPTP talán még soha nem állt ennyire közel a megegyezéshez. Bár még nincs megállapodás, a Deadline információi szerint a megállapodás keretei léteznek, és ez lesz a csütörtöki megbeszélések alapja, amikor a két fél folytatja a tárgyalásokat. A megállapodásra akár már ezen a héten vagy a jövő héten sor kerülhet, és egy bennfentes elmondása alapján a hangulat a tárgyalóteremben “optimistább”, mint bármikor korábban.

A legnagyobb falatot továbbra is a mesterséges intelligencia jelenti, de fejtörést okoz a streaming szolgáltatók utólagos kifizetése is a nézettségi adatok alapján. A Deadline egyik forrása szerint még “néhány napba” telik, mire a stúdiók és a céh pontosítja a feltételeket a két pontban, de legalább már látszik, hogy mindkét fél szeretné, ha véget érne a sztrájk.

A felek hónapok óta egyeztetnek, azonban a SAG-AFTRA képviselői néhány hete arról számoltak be, hogy a stúdióvezetők egyszerűen felálltak, s kisétáltak a tárgyalóteremből, miután az AMPTP a sztrájk legalacsonyabb ajánlatát nyújtotta be. Akkor úgy tűnt, hónapokig nem lesz egyezség.

“Jóhiszeműen tárgyaltunk velük, annak ellenére, hogy a múlt héten olyan ajánlatot tettek, amely megdöbbentően kevesebbet ért, mint amit a sztrájk kezdete előtt javasoltak” – közölte a SAG-AFTRA a Variety cikkében. “Ezek a cégek nem hajlandók megvédeni az előadókat attól, hogy a mesterséges intelligenciával helyettesítsék őket, nem hajlandók emelni a béreket, hogy lépést tartsanak az inflációval, és nem hajlandóak megosztani a hatalmas bevétel egy apró százalékát, amit a színészek munkájával termelnek”.

A mai nappal a színészek sztrájkja már 111 napja tart. Az írók, a WGA sztrájkja 148 napig tartott, amikor szeptember végén áttörést értek el, sikerült megegyezni a stúdióvezetőkkel, így a forgatókönyvírók már munkába állhattak.

SAG-AFTRA
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

SAG-AFTRA
BREAKINGFilmek

118 nap sztrájk után a SAG-AFTRA ideiglenes megállapodást hagyott jóvá a stúdiókkal, így a színészek újra forgathatnak

A színészek céhe és a stúdiók ideiglenesen megegyeztek, csütörtöktől ismét foroghatnak a...

SAG-AFTRA
Filmek

A SAG-AFTRA szerint a stúdiók “végleges” ajánlata még mindig nem elfogadható

A SAG-AFTRA és az AMPTP még hétvégén is egyeztetett, de továbbra sem...

SAG-AFTRA
Filmek

A színészek sztrájkja folytatódik, miután a SAG-AFTRA és az AMPTP nem tudtak megegyezni

A színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA és a stúdiók képviselete, az AMPTP között...