Főoldal Sorozatok A Stranger Things 4. évad koncepciós tervei alapján Vecna sokkal rémesebb lehetett volna
Sorozatok

A Stranger Things 4. évad koncepciós tervei alapján Vecna sokkal rémesebb lehetett volna

Sokaknak már a sorozatban látott kinézettől is rémálma volt.

349
Stranger Things
Forrás: Netflix

Talán nehéz elképzelni, hogy a Stranger Things 4. évad főgonosza, Vecna még rémisztőbb lehetett volna annál, mint amilyen a képernyőn volt, most azonban kaptunk néhány tervet arról, hogy a készítők milyen alternatív dizájnban gondolkoztak. Kár lenne tagadni, hogy az Alien: Covenant hatással volt a tervezőkre, mert az egyik képen mintha Ridley Scott Noemorphját látnánk viszont.

Az egykor Henry Creel néven ismert hatalmas nagy gonoszt úgy tűnt, hogy Tizenegy és Nancy megállította a fináléban, azonban a befejező részből kiderült, hogy néhány puskánál többre lesz szükségük a főszereplőknek, ugyanis Vecna várhatóan visszatér a mindent eldöntő és egyben utolsó ötödik évadra. Vecna humanoid alakja, amit a sorozatban láthattunk, elég rémisztő látvány volt, de Michael Maher Jr. művésznek köszönhetően a korai koncepciós terveken még ennél is szörnyűbbnek és félelmetesebbnek rajzolták meg a főgonoszt.

“Hat hónap telt el a Starcourt-i csata óta, amely terrort és pusztulást hozott Hawkinsra. Az következményekkel küszködve a baráti társaság először távolodik el egymástól – és a középiskola bonyolult dolgai között való eligazodás sem könnyíti meg a gyerekek dolgát. Ebben a nehéz időszakban egy új, borzalmas természetfeletti fenyegetés bukkan fel, és egy hátborzongató rejtélyt tárul elénk, és ha megoldódik, talán végre véget vethet a Tótágas borzalmainak”.

A streamingóriás még nem árulta el, hogy mikor mutatják be az ötödik évadot, mindössze annyit tudunk, hogy hamarosan kezdődik a forgatás. A Netflix azonban nem kaszálja el az egyik legsikeresebb sorozatát az utolsó évad után sem, mert a Duffer testvérekkel közösen csőben van több spinoff-sorozat is.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...