Főoldal Filmek A Sony Pictures elnöke ígéretes hírekkel szolgált a Pókember 4. részéről
Filmek

A Sony Pictures elnöke ígéretes hírekkel szolgált a Pókember 4. részéről

Biztosan készül a Pókember 4. része, a kérdés csak az, mikor láthatjuk.

370
Pókember: Nincs hazaút
Forrás: Marvel Studios

Tom Rothman, a Sony Pictures elnöke több friss információt is osztott meg a Pókember-franchise jövőjével kapcsolatban, valamint arról elárult pár dolgot, házon belül hogyan haladnak a stúdió saját Marvel-filmjei fejlesztésével, köztük például a Kraven, a vadász és a Madame Web önálló produkcióival.

A Pókember: Nincs hazaút című film sajtóturnéja során Tom Holland többször is arról beszélt, hogy esetleg búcsút mondhat Peter Parkernek. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy erre nem fog sor kerülni, csak jó tárgyalási alapként szolgált. Holland pletykák szerint tetemes összegre tesz szert a jövőben az új trilógia után, bár a franchise jövője egyelőre kérdéses még. Amy Pascal decemberben már belengetette a következő három részt, később Kevin Feige is ráerősített, hogy dolgoznak az új részen.

A Deadline-nak nyilatkozva a Sony Pictures elnökét, Tom Rothmant kérdezték a falmászó jövőjéről, aki megerősítette, hogy “reméljük, hogy elkezdhetünk dolgozni a következő Pókember-filmen”.

A portál konkrétan rákérdezett arra is, hogy a rendező Jon Watts és a sztárok, Tom Holland és Zendaya visszatérnek-e abban a negyedik fejezetben, és a vezető optimistának tűnik. “Az egész csapat, reméljük. Aztán vannak olyan filmek, amelyeket a Pókember-univerzum kiegészítőinek neveznék” – tette hozzá Rothman. “Ez a Kraven, amit most forgatunk, és a Madam Web, amit tavasszal kezdünk el S.J. Clarkson rendezésében. És aztán van sok Marvel-karakter, amelyek önállóak”.

Watts elvileg a Marvel Studios Fantasztikus négyes rendezését vitte volna, de úgy döntött, hogy néhány hete úgy döntött, hogy lemond a rendezői feladatokról. Most egy messzi, messzi-messzi galaxisban próbálja ki magát egy készülő Star Wars-sorozat élén, de benne van a pakliban, hogy visszatér az MCU-hoz, és akkor jöhet a Pókember 4. része.

Sajnos arra nem fogadnánk, hogy 2023-ban kijön Peter Parker következő kalandja, de még az sem biztos, hogy 2024-ben visszatér. Az eddigi séma alapján két év kihagyással jöttek az új részek, most azonban lehet, hogy tovább kell várnunk a folytatásra.

Pókember: Nincs hazaút
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?