A sógun és a Fallout egyik rendezője is beszáll a God of War-adaptációba

Egyre erősebb alapokról indul az Amazon sorozata.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: PlayStation

A Prime Video nagyreményű God of War-sorozatadaptációja egy újabb alkotóval bővül. Frederick E.O. Toye Emmy-díjas rendezőt (A sógun, Fallout, A fiúk) kérték fel az akció-kaland sorozat első két epizódjának megrendezésére, amelyet a Sony Pictures Television és az Amazon MGM Studios készít. A rendező Ronald D. Moore mellé csatlakozik, aki a sorozat vezető producere, egyik írója és showrunnere.

A munkálatok 2026 márciusában kezdődnek Vancouverben, miközben a stáb jelenleg a szereplőket igyekszik megtalálni. A széria elvileg az ikonikus 2018-as videójáték történetét dolgozza majd fel, amelyben Kratos már idősebb, és fiával, Atreusszal indul útnak, hogy teljesítsék elhunyt felesége utolsó kívánságát.

Ronald D. Moore showrunner – de nem gamer

God of War című sorozatot először 2022-ben jelentették be, amikor az Amazon, a Sony és a PlayStation Productions együttműködésre lépett, hogy a legendás játékot televíziós formába ültessék. Az eredeti írócsapat, Mark Fergus, Hawk Ostby és Rafe Judkins azonban 2024-ben kilépett a projektből, majd Ronald D. Moore kapta meg a vezető szerepet (Csillagközi rombolóOutlander) a sorozat fejlesztésében. Moore korábban elárulta már, hogy nem igazán ért általánosságban a videójátékokhoz, s a God of War is így ismeretlen terep számára. Ezen megannyi rajongó kiakadt, s lényegében már temetni kezdték a projektet, de igen erős csapatot állít össze, miközben ismerkedik a világgal.

Neve általában garancia a minőségre, hiszen olyan sorozatok fűződnek hozzá, mint a For All Mankind vagy az Outlander – Az idegen. Több régi munkatársa is csatlakozott hozzá: Matthew Graham (Electric Dreams), Stephanie Shannon (For All Mankind), Narendra K. Shankar (The Expanse), Joe Menosky (Star Trek: Discovery), Marc D. Bernardin (Star Trek: Picard) és Tania Lotia (Vaják). Moore a San Diego-i Comic-Conon elárulta, hogy jelenleg a forgatókönyvek írásán dolgoznak, és kifejezetten lenyűgözte a játék mitológiája és mélysége: „Minél jobban beleástam magam, annál inkább lenyűgözött a játék világa és története.”

A 2018-as játék története kel életre

God of War televíziós adaptációja egyre fontosabb az Amazonnak, ugyanis a streamingóriás egyből két évadot is berendelt. A sorozat középpontjában Kratos áll, aki leszámolása után az Olümposzon új életet kezdett családjával. Felesége halálát követően fiával, Atreusszal indulnak veszélyes útra, hogy teljesítsék az asszony utolsó kívánságát: hamvait a Kilenc Birodalom legmagasabb hegycsúcsáról kell szétszórniuk. Az utazás során nemcsak a fiú és apja kapcsolata mélyül, hanem számos norvég mitológiai alak is színre lép – köztük Baldur, aki komoly ellenfélként állja útjukat.

God of War az Amazon MGM Studios, a Sony Pictures Television, a PlayStation Productions és a Santa Monica Studio gyártja. Moore showrunneri tapasztalatát tekintve várhatóan egy komoly, történetközpontú adaptáció fog készülni, amely nemcsak a játék rajongóit, hanem a szélesebb közönséget is megcélozza. Ha minden a tervek szerint halad, a forgatás jövő tavasszal startol, és az egyik legjobban várt videójáték-adaptáció válhat belőle.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×