Pókember: Nincs hazaút

A Pókember: Nincs hazaút tévéreklámjából megtudjuk, Doctor Strange miért nem szereti a gyerekeket

Azt is megtudtuk végre, mi az a különös tárgy a Pókember kezében.

Nem való sok, egy egész tizenhárom másodpercnyi új felvételt kaptunk a Pókember: Nincs hazaút című filmből tévéreklám formájában a tegnap reggel megjelent nagy előzeteshez. Ebben a néhány másodpercben azt láthatjuk, ahogy Pókember és Doctor Strange vitázik a Szentély előtt, és az is kiderül, hogy Strange miért nem rajong a gyerekekért.

Doctor Strange és a Pókember csatájának egy hosszabb változatát tartalmazza a film első tévészpotja. Mint látható a lenti videóban, a Titkos tanok mestere egy portál segítségével sikerül elkapnia a Pókembert a saját hálójával, majd egy másik varázslattal megragadja és visszarántja a pizsamás szuperhőst a Földre, mielőtt kiütné a hős asztrálformáját a testéből. Erről a jelenetről már az Empire magazin közölt egy képet, később pedig az első előzetesben is láttuk.

Most ezt a nagyszerű bővített változatát látjuk a reklámban, és az új előzetes után már tujuk, hogy ez egy hatalmas csatához vezet a két Bosszúálló között, amint New York Cityn keresztül a Tükördimenzióba vív meg egymással a két hős. A film legújabb előzeteséből kiderült már, hogy miért esik egymásnak a Marvel két hőse, ugyanis Pókember megpróbálja ellopni azt a titokzatos dobozt, amiről kiderült, hogy nem más célt szolgál, mint csapdába ejtse, vagy visszaküldje ezeket a Variáns nemeziseket a saját dimenziójukba.

“A Pókember filmtörténetében először fordul elő, hogy a barátságos és közkedvelt hősünk lelepleződik, és már nem tudja elválasztani a normális életét a szuperhősködéssel járó nagy tétektől” – olvasható a film szinopszisában. “Amikor Doktor Strange segítségét kéri, a tét még veszélyesebbé válik, és arra kényszerül, hogy felfedezze, mit is jelent valójában Pókembernek lenni.”

Pókember: Nincs hazaút kizárólag a mozikban kerül bemutatásra 2021. december 17-én, a főszerepekben pedig Tom Holland mint Pókember, Zendaya MJ-ként, Jacob Batalon mint Ned Leeds, Benedict Cumberbatch mint Doctor Strange, Benedict Wong mint Wong, J.K. Simmons visszatér J. Jonah Jameson szerepében és még sokan mások is feltűnnek.

Total
1
Shares
Previous Article
Pókember: Nincs hazaút

Tom Holland szerint a Pókember: Nincs hazaút forgatása közben néha átírták a forgatókönyvet

Next Article
Mel Gibson

Mel Gibson tárgyalásban áll a 'Halálos fegyver 5' rendezői székéért

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!