Pókember

A Pókember: Nincs hazaút forgatási képén a falmászó Doctor Strangenek integet, a háttérben pedig egy szervezetre kapunk utalást

Most először láthatjuk Doctor Strange-t a forgatáson.

Nagyon sok pletykáról olvashattunk a Pókember: Nincs hazaút című filmről, de annál kevesebb hivatalos információt tudunk a trilógia harmadik felvonásáról. Néhány forgatási képtől eltekintve jócskán maradt még rejtegetnivaló, és egyelőre előzetesről hallani sem lehet. Hétvégén kaptunk egy új fotót a forgatásról, amin feltűnik a Pókember és a Titkos Tanok mestere, valamint a Spider-Man című videojátékból a FEAST szervezet is.

A kép baloldalán a barátságos és közkedvelt Pókembert látjuk integetni Doctor Strangenek, aki valószínűleg a Sanctum Sanctorum (a new yorki szentély) előtt áll éppen, miközben a kép hátterében egy FEAST feliratú teherautót vélünk felfedezni. A szervezetre nem először kapunk utalást, hiszen már télen kiszivárgott forgatási képen is láttunk egy ilyen feliratú teherautót. Bár úgy tűnhet elsőre, hogy a jó célt szolgálja a szervezet, hiszen főként azokat segítette, akiket visszahoztak, miután elporladtak Thanos csettintésétől, valójában egy álca a szervezet, ami egy új gonosztevőt bújtat.

Marvel’s Spider-Man című videojátékból a F.E.A.S.T. rövidítés ismerős lehet a rajongóknak, ami egy mozaikszó, s a Food, Emergency, Aid, Shelter és Training szavakból tevődik össze. A F.E.A.S.T. szervezetet a new yorki hajléktalanok gondozásának céljából alapították, ahol egyfelől May néni és Miles Morales jótékonykodott a videojátékban, ugyanakkor Martin Li / Mister Negatív bűnszervezetét is ezzel leplezték. A most kiszivárgott képből sokan arra gondolnak, hogy Elektró és Doctor Octopus mellett Mister Negatív is szerepelni fog a filmben, hogy a sokat hallatott Baljós Hatos formációt végre megalapítsák, amire a Sony Pictures évtizedek óta készül. Először csak egy húsvéti tojásnak tűnt az egész, de az újabb utalással valószínűleg nem egy easter eggről van szó, hanem tényleg szerepet kap ez a bűnszervezet a filmvásznon.

Tom Holland főszereplője és Doctor Strange mellett feltűnik a filmben még Zendaya, Jacob Batalon, Tony Revolori és Marisa Tomei is. Továbbá Jamie Foxx, mint Elektró, illetve Alfred Molina, mint Doctor Octopus. De rajtuk kívül pletykálják még, hogy Tobey Maguire és Andrew Garfield, a korábbi két Pókember is visszatér, akárcsak Kirsten Dunst és Emma Stone, előbbi Mary Jane Watson, míg utóbbi Gwen Stacy szerepében.

Pókember: Nincs hazaút folytatást december 16-án fogják bemutatni a mozikban.

Total
36
Shares
Previous Article
Dzsungeltúra

Mennyire kezdett erősen a Dzsungeltúra a mozikban és a Disney+ streamingszolgáltatón? Kell nagyobb hajó neki?

Next Article
Venom 2. - Vérontó

A Venom 2. – Vérontó brutálisan erőszakos, új előzetesében Vérontó Eddie Brock életére tör

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!