A Netflix és a Disney+ után a Max is élesíti a jelszómegosztás elleni védelmet

A Max is szigorúan fellép azokkal, akik megosztják a jelszót.

Kévés Bence Mihály
2 Min Read

Már tavaly nyár óta lehetett sejteni, hogy a Netflix után a Warner Bros. Discovery szintén tervezi a fiókmegosztás szigorítását. A vállalat idén év elején jelentette be hivatalosan, hogy az év végéig megteszi az első lépéseket annak érdekében, hogy a szolgáltatás csak az előfizetők háztartásán belül legyen használható. Az elmúlt hetekben, a harmadik negyedéves jelentés közzététele során részletezték, hogy a felhasználók értesítése hamarosan megkezdődik, és az új korlátozásokat a jövő év elején fokozatosan vezetik be.

Röviden:

- A streaming szolgáltatók extra díjat kérnek a jelszómegosztásért.
- A Max jövőre tervezi bevezetni a szigorítást.
- Az extra díj összege még nem ismert.

A Warner Bros. Discovery több mint 10 milliárd dolláros bevételről és 7,2 millió új Max-előfizetőről számolt be a harmadik negyedévben, így a globális előfizetői bázis már eléri a 110,5 milliót. Ez a szolgáltatás eddigi legnagyobb növekedését jelenti. Az előfizetők számának ilyen ütemű növekedése alapján feltételezhető, hogy a fiókmegosztás szigorítása tovább növelheti a bevételeket. Gunnar Wiedenfels pénzügyi igazgató azonban nem zárja ki a további áremelést sem, annak ellenére, hogy az előfizetési díjak az elmúlt két évben már többször is emelkedtek.

Ez a trend nem újdonság, mivel egyre több streamingszolgáltató kér extra díjat a háztartáson kívüli felhasználók hozzáadásáért. A Netflix volt az első, amely megkezdte a szigorítást, majd szeptemberben a Disney+ következett. A Disney+ esetében egy előfizetéshez csak egy külső felhasználót lehet kapcsolni, havonta 1490 forintért, amely valamivel több, mint a Netflix hasonló opciója.

A Max esetében egyelőre nincs információ arról, milyen áron lehet majd külső felhasználót hozzáadni, de a Disney+-hoz hasonló módon, először figyelmeztetéseket küldenek a felhasználóknak, mielőtt az új díjazási struktúrát életbe léptetnék.

Max
TAGGED:
Share This Article