Főoldal Sorozatok A Netflix elárulta, mikor mutatja be a Vaják 3. évadát
Sorozatok

A Netflix elárulta, mikor mutatja be a Vaják 3. évadát

A Netflix megerősítette, hogy a Vaják harmadik évada 2023 nyarán érkezik.

388
Vaják
Forrás: Netflix

Bár pontos megjelenési dátumot nem kaptunk, tegnap este a streaming szolgáltató Tudum eseményén bejelentette, hogy mikor fogják bemutatni a Vaják című sorozat harmadik évadát. A bejelentés mellé kaptunk egy teaser posztert is. A képen egy széttört Farkas medált láthatunk (ami Ríviai Geralt Farkas iskoláját szimbolizálja), mellette egy fecske, ami fogadott lánya, Ciri szimbóluma.

Érdekesség, hogy a Vaják: A vér eredete spinoff-sorozatának teaser rajzán is láthattunk farkas- és madárszimbólumokat. Elképzelhető, hogy az előzménysorozat (amely decemberben érkezik) a vártnál szorosabban kapcsolódik majd a fősodor következő évadához. Nehéz megjósolni a két sorozat közötti kapcsolatot, mivel az új melléksorozat több mint egy évtizeddel játszódik a Vaják 3. évada előtt, amit valamikor 2023 nyarán fognak bemutatni.

A TUDUM eseményen a sorozat szereplői is szót kaptak, köztük Anya Chalotra (Yennefer) és Freya Allan (Ciri). Bár nem osztottak meg hatalmas részleteket a cselekményről, Chalotra elárulta, hogy épp egy olyan jelenet forgatásáról érkezett, ahol “Yennefer és Ciri egymásnak esnek… sokat kell tanulniuk egymástól”.

A 3. évadhoz kiadott szinopszis szerint “miközben a kontinens uralkodói, mágusai és vadállatai versengenek a lány elfogásáért, Geralt rejtekhelyre viszi Cirit, és elhatározza, hogy megvédi az újonnan egyesült családját azoktól, akik fenyegetést jelentenek rájuk. A Ciri mágikus kiképzésével megbízott Yennefer elvezeti őket Aretuza védett erődjébe, ahol reméli, többet megtudhat a lány kiaknázatlan erejéről; ehelyett rájönnek, hogy a politikai korrupció, a sötét mágia és az árulás csataterére kerültek. Vissza kell vágniuk, mindent kockára kell tenniük – vagy azt kockáztatják, hogy örökre elveszítik egymást.”

A főszerepben Henry Cavill mint Ríviai Geralt, Anya Chalotra mint Yennefer és Freya Allan mint Ciri. Mások mellett már tudjuk, hogy négy új szereplő is csatlakozik az évadhoz: Meng’er Zhang (Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája) Milva íjászt és vadászt szerepében; Gallatin szerepében Robbie Amell (A kaptár: Raccoon City visszavár), Hugh Skinner (Fleabag) Radovid hercegként, egy királyi playboyt; Christelle Elwin (Bloods) mint Mistle, a Patkányok nevű banda tagjaként.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rebel Moon
Filmek

Zack Snyder terve szerint hat filmből áll majd a Rebel Moon

A jóból is megárt a sok, de a Rebel Moon eddig pocséknak...

Vaják 3. évad
Sorozatok

A Netflix bejelentette, hogy az 5. évaddal véget ér a Vaják

Két évadon keresztül még folytatódik a Vaják története a Netflixen.

Rebel Moon
Filmek

A Rebel Moon rendezői változatában lesz egy bizarr szexjelenet Ed Skrein és egy idegen között

6 órás rendezői változatot kap a Rebel Moon, és ebben bizarr szexjelenetet...