A Microsoft félrevezetésének áldozatai lettünk a Starfield kapcsán?

Jason Schreier tiszta vizet öntött a pohárba a Bethesda alkotásával kapcsolatosan.

Mivel igazán kevés a hivatalos információ, ezért rengeteg féle-fajta pletykával és híreszteléssel találkozunk a Bethesda legújabb alkotása kapcsán. Több remek forrásokkal rendelkező újságíró szellőztette meg, hogy idén év végére kell majd várunk ezt az alkotást, azonban sokan fogják a másik pártot is, miszerint 2022 végénél nem igazán kapjuk meg hamarabb ezt a játékot. Na de mi is folyik itt pontosan?

Szinte szokás szerint Jason Schreier robbantotta ki ezt a „háborút” is, hiszen hivatalos információkkal dobálózva beszállt a 2022-es csoportba. Elméletileg azonban a másik oldal is ilyeneket kapott. Idő közben kiderült, hogy például Luke Stephens forrása már nem is dolgozik a Microsoft-nál, így saját maga ismerte be, hogy valószínűleg egyszerűen csak meg lett vezetve.

Elképzelhető, hogy a Microsoft próbálja megtalálni azokat az embereket, akik belsős információkat szivárogtatnak ki a projektről, így adták nekik a „téves” 2021-es dátumot. Az viszont mindenki szerint biztos, hogy az idei E3-on fel fog tűnni az alkotás. Ha nem a Starfield, akkor mi lesz még idén ősszel a nagy dobása a Microsoftnak a Halo Infinite mellett? Minden jel arra mutat, hogy a Wolfenstein 3 fogja vinni a pálmát ebben az időszakban, hiszen a Machine Games egy nagyobb része már az Indiana Jones projektet fejlesztgeti. Mikor jön akkor a Starfield? Schreier szerint később, mint gondolnánk…

Total
1
Shares
Previous Article
Sonic, a sündisznó

Kiszivárgott a Sonic, a sündisznó 2. szinopszisa, amiből az is kiderült, hogy Knucklesnek milyen szerepet szánnak

Next Article
Jóbarátok: Újra együtt

A világpremierrel egy időben, csütörtök délelőtt az HBO GO-n is elérhető lesz a Jóbarátok: Újra együtt

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!