Főoldal Előzetesek A méhész előzetesében Jason Statham bosszúhadjáratra indul
Előzetesek

A méhész előzetesében Jason Statham bosszúhadjáratra indul

Magyar szinkronnal is elérhető Jason Statham következő akciófilmje, A méhész.

716

Miután a nemrég megjelent Feláldozh4tók című filmmel búcsút intett akciótársainak, itt az ideje, hogy Jason Statham valami újat kipróbáljon, például a méhészkedést. Az MGM még október elején osztotta meg az első előzetest David Ayer közelgő akcióthrilleréhez, amelyben Statham bosszúhadjáratot indít egy hackercsoport ellen. Később kiderül, hogy egykor ő is tagja volt ennek a titkos és befolyásos szervezetnek, amely magát Méhésznek nevezi.

Mielőtt véres bosszút állt volna a szervezeten, Statham karaktere szó szerint méhészkedéssel töltötte idejét: egy idős nőnek segített a kaptárak gondozásában. Amikor azonban egy adathalász átverés áldozatává válik az idős nő, mindent elveszít, és öngyilkos lesz. A gyászoló Statham családtagjaként tekintett a nőre, ezért válaszul felgyújtja a cég egyik központját. Hamarosan a szervezet vezetői is rájönnek, hogy nem hétköznapi emberrel van dolguk. Statham minden erejét beveti, hogy felszámolja a bűnszervezetet és ahogy mélyebbre ás, világossá válik, hogy az átverés egészen a kormányzat csúcsáig ér. Főhősünkön múlik, hogy felszámolja a korrupciót, kerüljön ez bármibe, még akkor is, ha ehhez az FBI és más amerikai ügynökségek embereivel is fel kell vennie a harcot.

Ayer először dolgozott össze Stathammel, de nem idegen tőle, hogy akciósztrárokkal vagy franchise-filmekkel dolgozzon. Jól ismert az első Öngyilkos osztag 2016-ból, de ő írta és rendezte A harag című filmet Brat Pitt főszereplésével.

Statham ellenfelét az Oscar-díjas Jeremy Irons játssza, akit legutóbb a Flash: A Villám című filmjében láttunk nyáron, valamint Tobin Bell, aki október elején Kirakóst keltette életre a Fűrész X-ben. Mellékszerepekben Emmy Raver-Lampman, valamint Josh Hutcherson, Bobby Naderi, Minnie Driver és Phylicia Rashad.

A méhész bemutatójára 2024. január 11-én kerül sor a magyar mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

A méhész
Filmkritikák

A méhész kritika

A méhész elvárások nélkül még szórakoztató is lehet, de a végére rendesen...

A feláldozhatók 4.
Filmkritikák

Feláldozh4tók kritika

A Feláldozh4tók nagyon rossz lett, és csak kis túlzással nevezhetjük filmnek.