Főoldal Filmek A M3GAN rendezője szerint még ijesztőbb lett a film, a PG-13-as besorolás miatt újra kellett forgatni bizonyos jeleneteket
Filmek

A M3GAN rendezője szerint még ijesztőbb lett a film, a PG-13-as besorolás miatt újra kellett forgatni bizonyos jeleneteket

De aggodalomra semmi ok, mert az újraforgatással még ijesztőbb lett a M3GAN.

119
M3GAN

Amerikában a héten, hozzánk viszont csak jövő héten érkezik James Wan ötlete alapján készült M3GAN című horrorfilm. A film rendezője, Gerard Johnstone a forgatásról beszélt,miszerint Sam Raimi Pokolba taszítva című filmje inspirálta, amikor úgy döntött, hogy újraforgat néhány jelenetet, amivel a film megkapta a PG-13-as besorolást.

A horror szerelmesei a fejükhöz kaphatnak, hogy miért kapott alacsony besorolást a film, de a rendező elmondása alapján a film javára szolgált az újraforgatás, mert ijesztőbb lett. A Házi őrizet című őrült horrorkomédia volt rendezője a Total Filmnek és a GamesRadar+-nak adott új interjújában felidézte, hogy izgatott volt a kihívástól, hogy bizonyos jelenetek durvaságból vissza kellett venni, és kreatívabbnak kellett lennie, amikor az ijesztgetésekről volt szó.

Az, hogy PG-13-as lett, utólag alakult így, de egyébként végig nagyon közel jártunk a 13-as besoroláshoz. Hiba lett volna kihagyni. Még arra is emlékszem, hogy korábban arra gondoltam: ‘Ez lehet PG-13-as, és néhány kedvenc filmem PG-13-as, mint például a Pokolba taszítva. Szóval úgy döntöttünk, hogy PG-13 lesz, és néhány dolgot újraforgattunk.

Amitől nagyon megörültem, hogy amikor újraforgattuk azokat a jeleneteket, sokkal hatásosabbak voltak. Olyan, mintha ‘Igen, bizonyos pillanatokban tényleg meg kell vágni’, de jó móka, hogy ennyire a hangra és a szuggesztióra kell hagyatkoznunk.

Gerard Johnstone

Johnstone az egyik ilyen jelenetre úgy emlékszik vissza, hogy az újraforgatással sokkal “kegyetlenebb” lett. A példaként felhozott jelenetben M3GAN és Gemma szomszédjának gonosz kutyája kap szerepet, és amitől még izgalmasabb lett a film, hogy a nézőkre lesz bízva, hogy kitalálják, mi történt mit tett a kutyával M3GAN, mivel teljesen a kamerán kívül történik az erőszak.

“Emlékszem, hogy az újraforgatás után odafordultam a hangtervezőmhöz, és azt mondtam: ‘Szent szar, ez még rosszabb’. Megpróbáltuk elérni ezt a PG-13-as besorolást, én pedig azt mondtam: ‘Ez sokkal rosszabb, mint ami azelőtt volt’.”

Gemma briliáns robotikus egy játékgyártó cégnél, és a mesterséges intelligencia segítségével kifejleszti a M3GAN névre hallgató, élethű babát, melynek rendeltetése, hogy a gyermek legnagyszerűbb társa, és a szülők szövetségese legyen. Miután váratlanul a gyámsága alá kerül elárvult unokahúga, Gemma igénybe veszi a M3GAN prototípusát – és ennek a döntésének felfoghatatlan következményei lesznek…

A Blumhouse új, vérfagyasztó thrillerének főszereplője Allison Williams (Tűnj el, Csajok); a filmet Gerard Johnstone (Házi őrizet) rendezte, a forgatókönyvet Akela Cooper (Eleven kór, The Nun 2) írta James Wan (Eleven kór, Fűrész, Insidious: a gonosz háza, és a Démonok között sorozat) ötletéből.

Az M3GAN január 12-én kerül a magyar mozikba.

M3GAN
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mancs Őrjárat: A szuperfilm
Filmek

Box Office: Az Alkotó és a Fűrész X se tudta megszorongatni a Mancs Őrjáratot

A Mancs Őrjárat vitte a hétvégét, egy eredeti sci-fi és egy horror...

Disney
Filmek

A Disney-mesék és filmek valóságos helyszíneinek TOP 30-as listája

Kiadták a TOP 30-as listát, amivel találkozhatták a Disney-mesékben és filmekben.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
Filmek

Gareth Edwards szerint “sok pontatlanságot” olvashattunk a Zsivány Egyes pótforgatásáról

Több pletykát is olvasni lehetett a Zsivány Egyes forgatásáról.

Taylor Swift Ryan Reynolds
Filmek

A Deadpool 3. sztárjaival lógott Taylor Swift – már spekulálnak az énekesnő cameójáról

Arról spekulálnak a rajongók, hogy melyik karaktert játszhatja majd Taylor Swift a...