Főoldal Filmek A Jurassic World 3 lehet az első fontos film, melynek újraindul a forgatása
Filmek

A Jurassic World 3 lehet az első fontos film, melynek újraindul a forgatása

A Universal ennek érdekében öt millió dollárt költ arra, hogy a forgatási helyszín minden előírásnak megfeleljen.

1.3k
Jurassic World
Forrás: Universal Pictures

Steven Spielberg klasszikus trilógiájának újragondolt folytatása még 2015-ben landolt a mozikban, ezt azóta újabb film követte, sőt, hamarosan érkezik a Jurassic World harmadik epizódja is. Természetesen, a koronavírus-járvány miatt ezen film-főként Nagy-Britanniában-zajló munkálatai is szüneteltek, most azonban úgy néz ki, hogy hamarosan újraindulhat a forgatás. A Deadline egy belsős forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a stúdió tervei szerint július elején, esetleg közepén már mindenképpen foroghatnak a kamerák, a legvalószínűbb rajtdátumnak a július 6-i hét tűnik. A munkálatok egyébként még kezdeti fázisban tartottak, csupán négy hét telt el a húsz hetes forgatásból, mikor kihirdették a veszélyhelyzetet. Az Egyesült Államokból visszatérő Bryce Dallas Howardnak és Chris Prattnek a brit szabályoknak megfelelően két hétre karanténba kell majd vonulni.

Az Universal elmondta, hogy mindent megtesznek majd a forgatáson dolgozók egészségének védelme érdekében.

Több száz tesztet fogunk elvégezni a forgatás során, munkába álláskor mindenkit letesztelünk, ezt pedig többször megismételjük majd az együtt töltött idő során. Emellett létrehozunk egy külön egészségügyi intézményt, tájékoztatunk majd mindenkit a vírus esetleges veszélyeiről. Megoldjuk az izolációt, rengeteg fertőtlenítőszert helyezünk ki. A maszk viselése mindenkinek kötelező lesz az éppen forgató színészek kivételével.

Chris Pratt és Bryce Dallas Howard főszereplők mellett a már korábban bejelentett az eredeti filmek három főszereplője, Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum is visszatérnek a befejező részre, de egyre több forrás számol be arról, hogy akár az eredeti film gyerekszínészei is feltűnhetnek a készülő alkotásban.

Szerző
Vigh Martin

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Jurassic World: Világuralom
Filmek

A Jurassic World: Világuralom volt minden idők legdrágább filmje – 465 millió dolláros költségvetéssel

Friss pénzügyi adatok szerint a 2022-es Jurassic World: Világuralom lett a filmtörténelem...

Jurassic World
Filmek

Bryce Dallas Howard Star Wars-spinoffot rendezne – és a választott karakterétől mindenki megőrül

A Jurassic World sztárja és A Mandalóri rendezője Mace Windu történetét vinné...

Jurassic World: Világuralom
Filmek

Sam Neill is csatlakozik a Godzilla x Kong folytatásához – irány a Koponya-sziget!

A Jurassic Park legendás sztárja, Sam Neill is feltűnik a következő Godzilla...