Főoldal Előzetesek A Gyilkos elmék visszatértek, s egy sorozatgyilkos hálózat után nyomoznak az új évadban
Előzetesek

A Gyilkos elmék visszatértek, s egy sorozatgyilkos hálózat után nyomoznak az új évadban

Az FBI ügynökei az eddigi legsötétebb, legnehezebb bűntényt kapják.

915

A Criminal Minds: Evolution címmel érkezik a CBS eredeti Gyilkos elmék című sorozatának a folytatása. A sorozat 2005-2020 között futott, mielőtt a Paramount+ feltámasztotta volna az FBI viselkedés-kutató egységét. A csapat nagy része visszatér, többek között Joe Mantegna, A.J. Cook, Kirsten Vangsness, Aisha Tyler, Adam Rodriguez és Paget Brewster. A tét azonban nagyobb, köszönhetően a COVID-19-nek.

“Profilozóként eltöltött éveim során mindig gyilkosokat tanulmányoztam, de azt soha nem vizsgáltam, hogy mit tesz velük egy világjárvány” – mondja Mantegna Dave Rossit alakító Dave Rossi. “Nem tudtak mozogni, nem tudtak vadászni, ezért elkezdtek kommunikálni, hogy jobb ragadozókká váljanak.” Ezekből a sorokból már kiderülhetett, hogy a készítőket is megérintette a COVID, és a járvány alatt egy sorozatgyilkos hálózat született, ami minden korábbinál nagyobb veszélyt jelent.

Az előzetesben kiemelt szerepet kap Zach Gilford (Friday Night Lights, Midnight Mass) Elias Volt szerepében. Elias egy globális kiberbiztonsági cég operációs elemzője, akinek sötét oldala van, és megszállottja a halálnak, s úgy fest, egyike a gyilkosoknak.

“Mindenki nagyon máshol van” – mondta Erica Messer showrunner az EW-nek adott interjúban. “Itt van Prentiss, akit most előléptettek vezetőnek a BAU egységből. Egy új pozícióban találja magát, ahol tucatnyi egységet felügyel. Rossi átvette a helyét az egységfőnöki poszton, de nagy dolgon megy keresztül. Szóval a gyász mind az öt szakaszában van, amikor az első két epizódban találkozunk vele. Az első óra végére megtudjuk, hogy miért. Alvez [Rodriguez] megpróbál segíteni a helyszíneken, úgymond helyben maradni egy ideig és kezelni ezeket az eseteket, míg JJ [Cook] és Lewis [Tyler] minden egyes tanácsadói hívásra válaszoltak, amit az elmúlt évben kaptak, ami rengeteg éjszakát jelentett távol az otthonuktól. Fentről, a bürokratáktól az a parancs érkezett, hogy ‘kevesebb erőfeszítéssel több bűntényt oldjanak meg’. Azt hiszem, ezzel mindannyian azonosulni tudunk. Csapatainkat leépítették, és mindenkinek ugyanannyi munkája van.”

A Criminal Minds: Evolution premierje hálaadás napján (november 24-én) lesz, az évad 10 epizódjából kettőt a Paramount+ streaming szolgáltatón mutatnak majd be. Ezzel párhuzamosan a CBS szintén műsorra tűzi majd az első két epizódot november 24-én este.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Halo
Sorozatok

Két évad után a Paramount+ törölte a Halo sorozatadaptációját

Nem aratott osztatlan sikert a Halo, de talán még visszatér Master Chief.

Knuckles
Előzetesek

A Knuckles előzetesével bővül a Sonic filmes univerzuma

Őrületes kalandnak ígérkezik Knuckles szólóküldetése.

Mission: Impossible: Leszámolás - Első rész
Filmek

Tényleg megváltoztatták a Mission: Impossible Leszámolás – Első Rész címét

Bosszúsak lesznek a rajongók, akik fizikai lemezen megvásárolták a Mission: Impossible Leszámolás...