Főoldal Filmek A Glicked (vagy Wickediator?) lehet az új Barbenheimer: a Gladiátor II vagy a Wicked?
Filmek

A Glicked (vagy Wickediator?) lehet az új Barbenheimer: a Gladiátor II vagy a Wicked?

Ősszel kis csúszással két kasszasikert is mozikba küldenek: a Gladiátor II részét és a Wicked-et.

135
Gladiátor II
Forrás: Vanity Fair

Paul Mescal azt reméli, most ősszel hasonló jelenségnek lehetünk tanúi a mozikban, mint tavaly nyáron. Akkor az Oppenheimer és a Barbie című filmek egyszerre kerültek a mozikba, de nem rontották, hanem nagy meglepetésre erősítették egymás hatását. A nézők szinte sportot űztek abból, hogy rövid időn belül mind a kettőt megnézzék. Mindkét film hatalmas siker lett, és a történteket Barbenheimer-hatásként jegyezte meg a nagyérdemű.

Paul Mescal a Gladiátor II főszereplője, amit Amerikában egy időben mutatnak be a Wicked című musicallel, amely az Óz, a csodák című klasszikus mese újragondolása nyomán született szórakoztatóipari esemény. Mescal úgy véli, a két várva várt, nagy nimbusszal övezett mostani film hasonlóan ellentétes pólusokat képvisel, mint tavaly a Barbie és az Oppenheimer, és éppen emiatt lehet belőlük szintén dupla siker.

„A Wickediátor szerintem valahogy nem kívánkozik az ember nyelvére, ezért inkább a Glicked megoldásra szavazok a Barbenheimer mintájára” – mondta Mescal az Entertainment Tonightnak. „Nehéz lenne két ennyire különböző filmet találni, de egy ehhez hasonló párosítás egyszer már bejött. Ezért nagyon drukkolok, hogy az emberek a bemutató hetében megrohanják a mozikat, és megismétlődjön a Barbenheimer csodája.”

A Gladiátor II története húsz évvel az előző film eseményei után játszódik, és Mescal szerint az alkotók nagyon szépen kimunkált eszközökkel, jó ízléssel teremtették meg a méltó folytatáshoz illő új arányokat. „Természetesen tisztelgünk az első rész maradandó értékei előtt, de közben új irányokat is felfedezünk, hiszen az a dolgunk, hogy most jóval többet adjunk, úgyszólván megduplázzuk a téteket. Itt arra gondolok, hogy szintet lépünk az akciókkal és politikai szempontból is továbbgondoljuk a sztorit.”

A színész úgy összegezte a sztori lényegét a Vanity Fairnek adott interjújában, hogy „egy nagyon dühös ifjú drámájáról” van szó, aki kényszer hatására válik gladiátorrá, és aztán az arénán kívül is nekilát, hogy rendet teremtsen a bűnbe és erkölcsi fertőbe süllyedt Rómában.

Mindeközben kijött a Gladiátor II első előzetese, amitől teljesen odáig van az internet népe, de azért megint voltak olyanok, akik megtalálták, mibe lehet belekötni. Egyesek azt kifogásolták a korábban Twitterként ismert X-en, hogy mit keres a korábban Kanye Westként ismert Ye és Jay-Z No Church in the Wild című rapszáma egy kosztümös kalandfilmben. Volt, aki úgy gondolta, ez teljesen agyonvágja a hangulatot. Mások viszont úgy érveltek, hogy egy rapszám segíthet közel hozni az antik történetet a mai nézőkhöz, ráadásul nem is biztos, hogy benne lesz a filmben, hiszen most még csak az előzetesnél tartunk. Mások arra tippeltek, hogy a rapszám talán Denzel Washington miatt szerepel, aki a film egyik legfontosabb karakterét alakítja, egy titokzatos fegyverkereskedőt, aki beszáll a nagypolitikába.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Közelgő események