A Clair Obscur: Expedition 33 rendezője unatkozott a Ubisoftnál, ezért inkább megalkotta a saját Final Fantasy-ihlette játékát

Az unalom kreatív hajtóerő is lehet – legalábbis Guillaume Broche-nál bevált, aki az Ubisoftnál töltött évei után inkább belevágott élete projektjébe.

Kévés Bence Mihály
2 Min Read
Forrás: Kepler Interactive

A BBC riportja szerint Guillaume Broche 2020-ban kezdett azon gondolkodni, hogy „valami mást” szeretne csinálni, miközben a francia Ubisoftnál dolgozott, ahol olyan szériák fűződnek a cég nevéhez, mint az Assassin’s Creed, a Just Dance vagy a Splinter Cell. De ő inkább a gyerekkorát meghatározó franchise-hoz, a Final Fantasy-hoz hasonló RPG-t akart készíteni.

Röviden:

- Guillaume Broche 2020-ban, az Ubisoftnál dolgozva kezdett gondolkodni saját RPG-jén.
- A Clair Obscur: Expedition 33-hoz Redditen és Bandcampen toborzott írókat és zeneszerzőt.
- A játék két hét alatt eladott egymillió példányt, és már az Xbox Game Pass kínálatában is elérhető.

A semmiből jött össze a csapat – és a siker

Broche nem egy nagy stúdiótól vagy tapasztalt iparági veteránoktól toborozta csapatát. A BBC beszámolója szerint például Jennifer Svedberg-Yen, a játék vezető írója egy Reddit-posztra jelentkezett eredetileg szinkronszínészként, ám végül a történetfejlesztés élére került. A zeneszerző, Lorien Testard pedig a Bandcampről került elő – úgy, hogy korábban egyetlen videójátékon sem dolgozott. Broche szerint: „Nagyrészt kezdőkből áll a csapatunk, de hihetetlenül tehetségesek és elképesztően elkötelezettek a projekt iránt.”

A végeredmény? A Clair Obscur: Expedition 33 már a megjelenését követő pár hétben átlépte az 1 milliós eladási számot, és még az Oblivion Remastered váratlan piacra dobása sem tudta visszavetni a lendületét. A kiadó, a Kepler Interactive szerint az RPG kiválóan teljesít, és hamar megtalálta a helyét a Game Pass kínálatában is.

A Clair Obscur jelenleg PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en is játszható, és úgy fest, egy álomból lett valóság – mindössze pár év alatt.

Clair Obscur: Expedition 33
Forrás: Kepler Interactive
Share This Article