Skarlát boszorkány

A Bosszúállók korai koncepciós tervein még így nézett ki Skarlát boszorkány

Az egyik korai tervet osztotta meg most.

A Marvel Studios vizuális fejlesztés vezetője, Andy Park közösségi oldalán osztott meg egy részletet a Bosszúállók: Ultron kora című film korai tervéről. A képen Elizabeth Olsen karakterét, Skarlát boszorkányt látjuk, aki először Joss Whedon filmjében kapott szerepet a Marvel Moziverzumban, és akivel néhány napon belül egy Disney+ sorozatban találkozunk majd.

Wandát először az Amerika kapitány: A tél katonája stáblista utáni jelenetében láttuk, ott mutatták meg az ikreket a rajongóknak, majd az Ultron kora után állandó szereplője lett a történetnek, a Bosszúállók: Végjáték után pedig még nagyobb szerepet kap majd, hiszen kulcsszereplője lesz az alternatív univerzumoknak. Január 15-én pedig végre megérkezik a Marvel Studios első sorozata is, ami rögtön Wanda és Vízió saját sorozata lesz.

2020 és a The Mandalorian S2 fináléja után most a figyelem a WandaVision-sorozatra fókuszál. A sorozat két nagy előzetest, több posztert, valamint néhány tévészpotot is kapott, most pedig egy korai tervet láttunk arról, milyen is volt Wanda jelmeze Park művész korai tervein.

Kevin Feige tavaly nyáron úgy fogalmazott, hogy a Végjáték után Skarlát boszorkány a Marvel Moziverzum legerősebb hőse, aki még csak most kezdi felfedezni páratlan erejét. A sorozatban megismeri valódi erejét, ekkor válik Skarlát boszorkánnyá, akivel ezután majd a Doctor Strange az őrület multiverzumában című folytatásban is találkozhatnak a rajongók.

Total
2
Shares
Previous Article
Wonder Woman 1984

Box Office-figyelő 2021/1. hét: A Wonder Woman 1984 zsinórban két hétvégét nyert, de hatalmasat esett az érdeklődés

Next Article

El fog valaha készülni a Star Citizen?

Related Posts
Tovább

Visszatértek a túlélők!

A The Walking Dead hosszas téliszünet után visszatért, és egy mozgalmas résszel megmutatta hogy tartogat még izgalmakat ez az évad. Az új epizódban Ricket, Darylt, Morgant és szinte az összes fontos szereplőt viszontláthattuk több kevesebb ideig.