Egyes tudósok azt a véleményt osztják, hogy 50-50 százalék az esélye annak, hogy valójában egy szimuláció részesei vagyunk, vagyis ha ezt vesszük alapul, akkor a ’90-es évek végén megjelent Mátrix-filmekre nem tudományos fantasztikumként kell tekinteni, hanem dokumentumfilmként.
A Popular Mechanics hozott le egy cikket a Scientific American tanulmányára hivatkozva, miszerint egyes tudósok úgy gondolják, hogy annyi az esélye annak, hogy az élet is egy szimuláció, mint egyszerűen feldobni egy érmét. Matematikai nyelvre lefordítva ez 50-50 százalékot jelent, egészen pontosan 50,22222 és 49,77778 közzé tehető a valószínűsége, hogy fejet vagy írást dobunk. Mind a Popular Mechanics, mind pedig a Scientific American Nick Bostrom filozófus 2003-as Are We Living in a Computer Simulation? című tanulmányát lapozták fel, ami magyarázattal próbál szolgálni arra a teóriára, hogy az élet is egy szimuláció része.
Azt állítom, hogy a következő állítások közül legalább az egyik igaz. (1): az emberi faj nagy valószínűséggel kihal, mielőtt a poszthumán stádiumba lép; (2): bármelyik poszthumán civilizáció rendkívül valószínűtlen, hogy egy jelentős számú szimulációját futtassa evolúciótörténetének (vagy ezek variációjának); (3): szinte biztosan számítógépes szimulációban élünk. Ebből következik, hogy téves az a feltevés, hogy számottevő esélyünk van arra, hogy egyszer poszthumánná váljunk, akik ősszimulációt futtatnak anélkül, hogy nem egy szimulációban élnénk.
Nick Bostrom
Bostrom szimulációs elmélete a számítási teljesítményre fókuszál, hasonlóképpen, mint a Mátrix-trilógia folytatásaihoz, amiben azt a kérdést feszegették, hogy az emberiség is egy szimuláció része. Nehéz elhinni, hogy létezik egy olyan erős számítógép, ami elég erős ahhoz, hogy a teljes életünket szimulálja, de ha létezne is ilyen gép, akkor erre soha nem jönnénk rá, hogy ebben élünk, vagy inkább egy része ennek a szimulációnak. Ezzel kapcsolatban Columbia University csillagásza, David Kipping úgy véli, hogy szimuláción belül nem lehet létrehozni egy másik szimulációt, mert egy idő után kifogyunk a rendelkezésre álló erőforrásokból. Szemléltetésképpen a Matrjoska babát hozta például, ahol minden belső baba egyre kisebb és kisebb, miközben az előzőnek el kell férnie az őt megelőzőben.
A kérdés tehát adott: egy szimulációban élünk, avagy sem? Ha az emberiség soha nem hozza létre saját szimulációját tudatos lények felhasználásával, akkor az esélyes, hogy egy szimulációban élünk, mivel a mérleg nyelve az „igen” oldalára billen, és ha egy szimulációban élünk, akkor valószínűleg nem lennénk képesek létrehozni egy másikat. Ha az emberiség létrehoz egy saját szimulációt tudatos lények felhasználásával, akkor Kipping és Bostrom elmélete a számítási kapacitásról közelebb áll a téves felvetés bizonyítására – a Matrjoska babák szemléltetésével -, valamint hogy egy szimulációban élünk, és inkább a „nem” irányába billen a mérleg.
Szólj hozzá!