Bemutatkoztak az élőszereplős Aranyhaj szereplői

Az is megvan, mikor láthatjuk őket a vásznakon.

Kajtár Virág
Olvasási idő 2 perc
Forrás: Disney
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

A korábbi viszontagságok után erőre kapott az Aranyhaj-feldolgozás. A D23 színpadán bemutatták a főszereplőket is végre. Kathryn Hahn mellett a varázshajú hercegnőt Teagan Croft alakítja majd, míg a sármos tolvaj, Flynn Rider szerepében Milo Manheim bizonyíthat a kamerák előtt. A mesében a varázshajú Aranyhaj egy toronyban tengeti ingerszegény mindennapjait, mígnem egy nap megjelenik Flynn Rider, a tolvaj, egy alku árán pedig hajmeresztő kalandok sokasága veszi kezdetét. A mese szélesvásznú folytatást ugyan nem élt meg, de készült hozzá egy igen sikeres sorozat (magyarul kreatívan Aranyhaj: A sorozat), több rövidfilm és különkiadás is, tehát van honnan meríteni.

Egyébként még Diego Luna (Andor) is csatlakozik a filmhez. A legjobb, hogy egy eddig ismeretlen szerepben, vagyis a karakterét a filmhez írják – tehát számíthatunk némi frissességre, s Lunából kiindulva egy nagyobb szerepről lehet szó. Ahhoz képest, hogy Hófehérke majdnem Aranyhaj vesztét okozta, a film már forog Spanyolországban.

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!

Kifésülik a gubancot?

A rendező továbbra is Michael Gracey, akit leginkább A legnagyobb showman című film kapcsán ismerhetünk. A forgatókönyvet Jennifer Kaytin Robinson (Thor: Szerelem és mennydörgés) írja, az eredeti animációs film alapján. A stúdió még 2010-ben nyúlt a Grimm testvérek toronyba zárt hercegnőjének történetéhez, ami végül közel 600 millió dolláros bevételt varázsolt, s elhozta a Disney történetének talán legkedveltebb „hercegét” is.

Az Aranyhaj feldolgozása körül a Hófehérke fogadtatása kapcsán lett nagy a gubanc. A Disney végül tavaly áprilisban leállította a projektet, a Lilo és Stitch – A csillagkutya viszont bizonyította, hogy igenis bevonzzák a moziba az embereket ezek a feldolgozások – a maga 1,03 milliárd dolláros bevételével.

Az Aranyhaj 2028. március 31-én debütál.

Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem