Kitört a replikáns lázadás a Szárnyas fejvadász 2099 sorozatban

Az Amazon új Szárnyas fejvadász sorozatában már a replikánsok uralják a Földet.

Faragó Dániel
Olvasási idő 6 perc
Forrás: Entertainment Weekly
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Öt évvel azután, hogy bejelentették, végre idén megérkezik az Amazon Prime Video új sorozata, a Szárnyas fejvadász 2099. A széria a korábbi két filmhez képest a távoli jövőben játszódik, amely egy emberiség utáni sötét jövőt tár a nézők elé. Ebben a világban a replikánsok győzedelmeskedtek és az emberek már másodrendűek. A széria Michelle Yeoh és Hunter Schafer főszereplésével érkezik a Prime Video streamingjén még 2026 végén.

A replikánsok fellázadtak teremtőik ellen a Szárnyas fejvadász 2099-ben

Hosszú titkolózás után most végre először pillanthatunk be az érkező sorozatba az Entertainment Weekyl exkluzív cikkének a jóvoltából. A széria showrunnere, Silka Luisa elmondta a portálnak, hogy miként alkották meg a sorozatot és hogyan folytatták Ridley Scott és Denis Villeneuve korábbi két filmjét. A showrunnernek két mentora is akadt, az egyikük a Szárnyas fejvadász 2049 írója, Michael Green, míg a másik maga Ridley Scott. Mindketten producerként és tanácsadóként vettek részt a sorozat készítésében, hogy az újoncok is megértsék ennek a cyberpunk neo noirnak a misztikumát.

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!

Az első Szárnyas fejvadász film 1982-ben jelent meg Ridley Scott rendezésében, amelynek főszerepét Harrison Ford alakította, míg a folytatás 2017-ben érkezett Szárnyas fejvadász 2049 címen, Villeneuve rendezésében. Ford visszatért Rick Deckard karakteréhez, a főszerepet pedig Ryan Gosling alakította. Az új sorozat ezt a történetet viszi tovább, de 50 évvel később a jövőben. Ahogy a második film is felvezette, egy replikáns lázadás indult el Los Angelesben, amely úgy tűnik, végül sikerrel járt, az emberiség elbukott, így most már a replikánsok uralják a Földet. Az emberiség a társadalomban másodrendű lett.

„Már régóta érezhető volt, hogy a replikánsok fellázadnak” – magyarázza Lusia. „És 2049 és 2099 között ez meg is történt. Tehát a háború lezajlott, és az emberek vereséget szenvedtek. A legrosszabb félelmeink valóra váltak.”

„Üdvözöllek az új világrendben. Most már a replikánsok irányítják a várost” – mondja a sorozat showrunnerje. „Az emberek pedig másodrangú polgárok.”

A sorozat ráadásul nemcsak a két korábbi mozifilmből, hanem a Szárnyas fejvadász alapját képező sci-fi regényből merít, Philip K. Dicktől, amely Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? címmel jelent meg a 60-as években. Dick víziójában a filozófiai kérdés mindig is az volt, hogy milyen lehet egy emberiség utáni világ androidokkal. A Szárnyas fejvadász 2099 pedig pont ezt a kérdést boncolgatja majd. A TV sorozatos formátum pedig teret is enged annak, hogy jobban kibontsák ezt a gondolatot.

„A világépítés nagy részéhez valóban visszatértünk a könyvhöz” – mondja Luisa. „Mivel ez egy tévésorozat, és sokkal több órát kell kitöltenünk, remek lehetőségünk nyílt arra, hogy valóban kibővítsük a világot, más helyszínekre is eljussunk, és olyan történelmi eseményeket és az univerzum olyan részeit dolgozzunk ki, amelyek iránt – úgy érzem – a rajongók nagyon kíváncsiak voltak, de eddig még nem láthatták. A könyv pedig nagyon sokat segített abban, hogy megtaláljuk, hol tehetjük ezt meg.”

A replikáns Michelle Yeoh és az ember Hunter Schafer szökésben

Mivel a Szárnyas fejvadász cselekményét általában egy nyomozás adja, a sorozat sem nagyon tér el ebben. A főszerepet Michelle Yeoh alakítja, ő játssza a sorozatban az Olwen nevű replikánst, aki Deckardhoz hasonlóan egy szökevény replikáns csoportra vadászik. Olwen életének a végéhez közeledik, hiszen a replikánsok élettartama véges és már csak napjai vannak hátra. Ilyen szempontból karaktere hasonlít Roy Battyhez (Rutger Hauer) az eredeti filmből.

Blade Runner 2099
Forrás: Entertainment Weekly

Az ő társa lesz a történetben Cora, akit az Eufória sztárja, Hunter Schafer alakít. Cora egy ember, aki szökésben van, egész életében a fejvadászok elől menekült. Emiatt gyakorlatilag elvesztette emberi mivoltát és ez adja majd a karakternek az egyediségét. Olwen és Cora együttműködnek majd, hogy megtalálják a szökött replikánsokat.

A sorozatot úgy alkották meg, hogy mind történetben, karaktereiben és vizualitásában is hű legyen Ridley Scott és Denis Villeneuve filmjeihez. Az eső áztatta, neonfényben úszó nagyváros és a sötét sikátorok itt is hangsúlyosak lesznek. Ehhez az alkotók elsősorban Scott eredeti filmjéhez nyúltak vissza, az adta a kiindulást, de tovább is fejlesztették azt. A sötét esős és hideg havas város után, most napsütötte noir jön.

„Minden film jelentősen továbbfejlesztette a vizuális stílust” – mondja a sorozat vezetője. „Ridley filmje sötét és esős volt. Denisé pedig hideg és havas.”

Blade Runner 2099
Forrás: Entertainment Weekly

„És 2099-ben? A napfényes noir irányába mozdultunk el. Továbbra is teljes mértékben a Szárnyas fejvadász világában vagyunk, de a sorozat egy születésről szól. Egy város születéséről. A replikánsok korszakának születéséről. Ezek a karakterek felfedezik, kik is ők valójában. Ezért a klíma forró, párás és napos. Sokszor a partvidéken járunk. Sokszor Santa Monicában vagyunk. Olyan, mintha Ridley textúráját látnánk, de a napfényes noir szűrőn keresztül” – magyarázza a showrunner.

Ehhez pedig arányosan alkalmaztak hagyományos effektek, épített díszleteket és CGI-t is. A showrunner elmondta, hogy tanácsokat kaptak Paul Inglistől, aki a Szárnyas fejvadász 2049 művészeti rendezője volt. Ő egy újfajta spinnert tervezett a sorozathoz, amelyet aztán meg is építettek, csakúgy, mint a korábbi filmekben.

A Szárnyas fejvadász 2099 premierdátuma még nem ismert, de valamikor 2026 vége felé érkezik az Amazon Prime Video streamingen. A sorozatról még további infókat és talán előzetest is mutatnak a most induló San Diego-i Comic-Conon.

Blade Runner 2099
Forrás: Entertainment Weekly
Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem