Brutális vérfürdőt ígér az új horrorfilm: Tarolnak a Gonosz halott: Égj! első véleményei

Elképesztően véresek az első reakciók a Gonosz halott: Égj!-ről.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő 6 perc
Forrás: Universal Pictures
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

A horrorrajongók legnagyobb örömére hamarosan megérkezik a mozikba a legendás franchise legújabb felvonása, a Gonosz halott: Égj! (Evil Dead Burn). Noha a kultikus széria az évek során többször is irányt váltott, a most bemutatott produkció a legelső visszajelzések alapján teljesen hű marad a gyökereihez. A kritikusok és az előzetes vetítések nézői szinte egyöntetűen állítják, hogy az új rész elképesztően nyers, kegyetlen és félelmetes lett. A Sébastien Vanicek által rendezett mozi egyáltalán nem spórol a brutális jelenetekkel, miközben a sötét humor és a valódi érzelmek is fontos szerepet kapnak a cselekményben. A premier előtti vetítések során több néző is sokkos állapotba került az elképesztő vizuális megvalósítás láttán. Az első vélemények alapján a horrorfilm tökéletesen illeszkedik a Sam Raimi által elindított univerzumba, így a borzongásra vágyók egy felejthetetlen élménnyel gazdagodnak idén júliusban.

Mit gondolnak a kritikusok az Evil Dead Burn brutalitásáról?

A horror műfajának egyik legmeghatározóbb franchise-a visszatért, hogy újabb rémálmokat okozzon. A legújabb rész hamarosan a mozikba kerül, folytatva azt a véres örökséget, amelyet Sam Raimi indított el még az 1980-as években Bruce Campbell és az ő általa alakított Ash Williams karakterével. Bár Campbell már évekkel ezelőtt visszavonult a szereptől, a széria sikeresen talált új utakat magának. Sébastien Vaniček legújabb alkotása a korai vélemények alapján teljesen lenyűgözte a szakmát.

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!

Bill Bria, a /Film munkatársa lelkesen így fogalmazott az X-en: „Gonosz, mocskos, és egészen biztosan a legbrutálisabb film a sorozatban? Ez az #EvilDeadBurn, bébi! Sébastien Vaniček a New French Extremity stílusának nyers élét hozza el a Deadite-ok világába, ami mélyen sebez érzelmileg és fizikailag is. A beteges humorérzéke miatt a család tökéletes új tagjává válik.”

I have seen EVIL DEAD BURN and holy meanness overload. Clear comparison is Evil Dead (2013) in terms of ferocity, gut-punch horror, and full-throttle malevolence.Sébastien Vaniček brings the propulsive energy and manic momentum of Infested to Evil Dead. His all-gas approach is wild, wicked stuff.

Matt Donato (@donatobomb.bsky.social) 2026-07-01T04:24:47.502Z

Matt Donato kritikus a Bluesky felületén osztotta meg az élményeit: „Láttam az Gonosz halott: Égj!-et, és atyaég, mekkora gonoszság-túltengés. A vadság, a gyomrosként felérő horror és a teljes gőzzel dübörgő rosszindulat tekintetében egyértelmű az összehasonlítás a Gonosz halott 2013-as verziójával. Sébastien Vaniček az Infested átütő energiáját és eszeveszett lendületét hozza el a Gonosz halottba. Ez a tövig nyomott gázpedálos megközelítés vad és elvetemült dolog.”

A 2013-as Gonosz halott hozta meg először a fősodorbeli sikert ennek a B-filmes franchise-nak, de a rendkívüli kegyetlenségéről is ismertté vált. Az eddigi visszajelzésekben közös pont, hogy ez a mozi egy rendkívül véres darab, amely az öncélú mészárlás helyett valódi érzelmi töltettel is bír.

Hunter Bolding, a That Hollywood Show munkatársa szintén dicsérte a megvalósítást: „A Gonosz halott: Égj! NEM szórakozik. A legkiegyensúlyozottabb horrorsorozat egy gyomorforgató, rosszindulatú, őrült és kivételesen kielégítő résszel folytatódik. A mögöttes tartalom olyan erősen üt, mint egy teherautó, néhány jelenet pedig egyszerre késztetett öröm- és horror-kiáltásokra.”

Watched Evil Dead Burn tonight. This has remained a consistently fun, brutal, and darkly humorous horror franchise. Director Sébastien Vanicek certainly brought a very welcome French sensibility, the editing style is a lot of fun, and there’s plenty of gnarliness.

Aaron Neuwirth 🤝🏳️‍🌈 (@aaronsps4.bsky.social) 2026-07-01T06:08:14.264Z

A történet középpontjában egy gyászoló nő áll, aki férje elvesztése után a rokonaival keres menedéket egy elszigetelt házban, ám a váratlanul betolakodó Deadite-ok az összejövetelt valódi pokoli találkozóvá változtatják. Aaron Neuwirth kritikus a Bluesky-on tette hozzá: „Ez egy folyamatosan szórakoztató, brutális és sötét humorú horror franchise maradt. Sébastien Vanicek rendező egy kifejezetten üdvözlendő francia érzékenységet hozott magával, a vágási stílus nagyon szórakoztató, és rengeteg a durvaság.”

Brad Miska, a Dread Central munkatársa az X-en osztotta meg a véleményét: „A Gonosz halott: Égj! uralkodik. Számomra egy szinten van a Gonosz halott: Az ébredése résszel. Fal tól falig tartó vérfürdő, undorító őrület és olyan jelenetek, amiktől az egész mozi vagy nevetett, vagy fészkelődött. Többször is azon kaptam magam, hogy azon tűnődöm: »hogy a fenébe lett ez csak R-besorolású?« (Magyarországon még ennél is magasabb besorolást, X-et kapott, azaz csak este 22 óra után játszhatják a mozikban – szerk.)”

Meglehetősen sokszínű franchise-zal van dolgunk, hiszen míg A sötétség serege (Army of Darkness) tökéletes belépő a horror világába, a klasszikus hangulat kedvelőinek az új irány talán szokatlan lehet. Jeff Nelson, a WeHo Times kritikusa szerint: „Az #EvilDeadBurn egy könyörtelenül vad vérfürdő, amely a borotvaéles, gyomorforgató brutalitásában tetszeleg. Pontosan az a véres, mocskos élmény, amit Sébastien Vanicek készíteni akart. Egy mellettem két székkel ülő srác az egyik jelenetnél hallhatóan öklendezett.”

Végül Perri Nemiroff, a Collider munkatársa is egyetértett a többséggel: „A Gonosz halott-franchise továbbra is virágzik. A Gonosz halott: Égj! fantasztikus! Sébastien Vaniček rendező abszolút ász a kamera mögött. Magáévá teszi a hagyományos Gonosz halott-stílust, majd színültig pakolja a filmjét kifejezetten brutális és vad, kreatív jelenetekkel – és mindegyikük egytől egyig abszolút telitalálat. MINDEN EGYES DARAB.”

Ezúttal bízhatunk az első reakciókban, hiszen nem influenszerek adták, hanem kritikusok, ugyanakkor a végső írott kritikákat érdemes megvárni. Annyi biztos, hogy a zsigerekig hatoló borzongás garantált lesz. A Gonosz halott: Égj! 2026. július 10-én érkezik meg a mozikba.

Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem