Még a 2023-as The Game Awardson jelentették be az új Penge játékot. A Marvel’s Blade egy teljesen új történetet mesél el a közkedvelt vámpírvadász képregényhősről. A projekt azonban még kezdeti fázisban lehetett, hiszen azóta mélyen hallgatnak róla. A fejlesztő Bethesda és Arkane Lyon most végre megtörték a csendet és utóbbi pár mondatban beszélt a készülő játékról, mely igen különleges lesz és reméli, hogy felnő a rajongók által támasztott kívánalmaknak is.
A Marvel’s Blade fejlesztője apró helyzetjelentést adott
Mit sem hallottunk a Marvel’s Blade játék állapotáról az elmúlt két évben, leszámítva, hogy a fejlesztő Arkane Lyonnál leépítések voltak, de szerencsére ezek nem befolyásolták a készülő Penge játékot. Most végre viszont jó híreket kaptunk, melyet a Gamerant portálja szúrt ki. Egy Bethesda és Arkane játékokra fókuszáló tartalomgyártó kérdezte fel a stúdiót a játék állapotáról. Meglepetésére válaszolt is neki az X-en Dinga Bakaba, a projekt társ-kreatív rendezője, melyben megerősítette, hogy jól haladnak a munkával.
Bakaba kijelentette, hogy a csapat keményen dolgozik a játékon, és hogy „mindenki nagyon büszke és túltesz magán”. A fejlesztő arra is kérte a játékosokat, hogy legyenek türelmesek, mert ez „egy különleges játék lesz”, és reméli, hogy megfelel majd a maguknak és a játékosoknak támasztott „magas elvárásoknak”.
Egy új eredeti történet Pengéről
Az Arkane Lyon korábban olyan játékokért felelt, mint a Dishonored vagy a Deathloop. A Marvel’s Blade viszont egy teljesen új és eredeti egyjátékos külső nézetes történet lesz, amelynek helyszíne Párizs központja. A játékosok a legendás Daywalker, Eric Brooks szerepébe bújhatnak, miközben egy eredeti történetet fedeznek fel, amelynek helyszíne egy karanténba zárt párizsi övezet, ahol természetfeletti vészhelyzet alakul ki.
A játék fejlesztése tehát jól halad, de a megjelenése még odább lehet, hiszen hivatalos dátumunk sincs még hozzá. Mivel a fejlesztő az Xbox alá tartozik, így elviekben a megjelenéskor PC-re és Xbox konzolra érkezhet a játék, de kiindulva a Microsoft új stratégiájából, valószínűleg fél évben belül kiadják majd PlayStationre is. Reméljük ez a játék hamarabb elkészül, mint az MCU hányatott sorsú új Penge filmje.
Anakonda / Anaconda > Bemutató ideje: december 25.
