Multiplatform lehet a Stellar Blade 2

A következő rész akár Nintendo és Xbox konzolokra is érkezhet?

Faragó Dániel
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: PlayStation

2024 egyik sikercíme lett a Stellar Blade, mely a koreai Swift Up stúdió első AAA és PS5 exkluzív játéka volt. A játékot később PC-re is kiadták, mely ott az egyik legjobban fogyó PlayStation Studios cím lett, így borítékolható volt a folytatás. A stúdió most már gőzerővel dolgozik Eve következő kalandját és a stúdió most úgy toboroz fejlesztőket, hogy egy multiplatform címre pályázhatnak.

Akár az Xbox és Nintendo konzolokat is meghódíthatja a Stellar Blade?

Elég hírhedt játékká vált a Stellar Blade köszönhetően az igen mutatós főszereplőjének. A játék viszont egy meglehetősen jól működő, jól optimalizált és újszerű akció sci-fit hozott el PS5-ön. A Sony és a Swift Up hamar a következő rész felé mozdultak el, a dél-koreai csapat pedig már hivatalosan is a Stellar Blade folytatásán ügyködik.

Ugyan a belengetett 2027-es megjelenési dátum még odébb van, már javában zajlik a fejlesztők toborzása Eve következő kalandjára. Itt bukkant fel egy érdekes poszt a koreai weblapon. A stúdió itt úgy fogalmaz, hogy a Stellar Blade 2 egy multiplaform címként fog megjelenni PC-re és konzolokra.

Ez mindenképpen érdekes adalék, hiszen az első rész csak PS5-re és PC-re jelent meg. Xbox Series portról egyáltalán nem volt szó, a Nintendo Switch 2-ről pedig csak pletykák keringtek, nem jelentették be hivatalosan, hogy oda is jönne a játék. Viszont, ha a második részt már eleve multiplatformként fejlesztik, úgy meg van a lehetősége, hogy Xbox és Nintendo konzolokra is megjelenjen valamikor.

Soha nem látott PlayStation siker PC-n is a Stellar Blade

A játék először PS5-re jelent meg 2024-ben, majd 2025 júniusában PC-re is. A Swift Up szerint akkor már 3 millió kelt el belőle és ebből 1 millió PC-n. Ezzel a játék jócskán maga mögé utasított minden olyan egyjátékos PlayStation Studios címet, mely PC-re is megjelent.

A Stellar Blade a Steam adatai szerint elérte a 190 ezer egyidejű játékos számát, mely sokkal több, mint amit a Ghost of Tsushima, a God of War, a Marvel’s Spider-Man, a Horizon Zero Dawn vagy a The Last of Us elért PC-n. Egyedül a Helldivers 2 körözi le, de az egy multiplayer játék, nem érdemes összevetni az egyjátékos címekkel. A Stellar Blade így új franchise-ként sikeresen meghódította a Sony konzolját és a PC-t is, kíváncsian várjuk a folytatását.

Stellar Blade
Forrás: PlayStation

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×