Mortal Kombat II premierjét jócskán eltolták – új dátumot kapott a várva várt folytatás

A rajongók hiába készültek 2025 őszére: a Mortal Kombat II bemutatója csak 2026 májusában érkezik.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Warner Bros.

A 2021-es reboot óriási sikerrel hozta vissza a franchise-t a köztudatba, és az azóta várt második rész körül hatalmas a hype. Most azonban kiderült, hogy a Mortal Kombat II premierjét hét hónappal eltolják, így a Warner Bros. a nyári szezon egyik kiemelt nagyágyújaként küldi moziba a folytatást.

Nyári premier a biztos siker reményében

A stúdió az októberi, jóval csendesebb időszak helyett a nyári blockbuster-szezonban látja a siker kulcsát. A Mortal Kombat II korábban 2025. október 24-én debütált volna, de a Deadline értesülései szerint a bemutatót 2026. május 15-re tolták. A döntés hátterében az áll, hogy a film piaci teljesítményét a lehető legmagasabbra maximalizálják.

A váltás mögött egyértelmű logika áll: idén májusban a Végső állomás: Vérvonalak rekordbevételt hozott a stúdiónak, és úgy tűnik, a Warner Bros. ezt a sikert próbálja megismételni a brutális harcokat ígérő folytatással.

Hatalmas érdeklődés a trailer után

A piros sávos, azaz felnőtteknek szóló előzetes óriási sikert aratott, több mint 100 millió megtekintéssel világszerte, ami jelzi, hogy a rajongók tűkön ülve várják a filmet. A csúszás csalódást kelt, ugyanakkor pozitív előjel, hogy a stúdió biztosra akar menni.

Az októberi hónap eleve túlzsúfolt lett volna olyan filmekkel, mint a Tron: Ares, A fekete telefon 2 és a Bruce Springsteen-életrajzi film, így a premier eltolása akár előnyös is lehet a bevételek szempontjából.

A folytatás egyértelműen magasabb szintre emeli az első film által lefektetett alapokat. A rajongók egyik legjobban várt momentuma Karl Urban debütálása Johnny Cage szerepében, aki a trailer alapján igazi showman lesz a harcosok között. A nyári bemutató egyben nagyobb figyelmet és marketingtámogatást is jelent, ami előrevetíti, hogy a Mortal Kombat II a szezon egyik legnagyobb sikere lehet.

A film tehát 2026 májusában érkezik, és a korai előjelek alapján bőven megérheti kivárni ezt a plusz hét hónapot.

Mortal Kombat II
Forrás: Warner Bros.

Wide Screen Logo

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×