Márciusban jelent meg az Assassin’s Creed Shadows, amely alapvetően jó kritikákat kapott és eleget is adtak el belőle, hogy a Ubisoft még évekig támogassa. A feudális Japánban játszódó monumentális nyitott világú akció-RPG hamarosan egy nagyobb sztori DLC-t is kap szeptemberben, amely folytatja Naoe és Jaszuke történetét. Az alapjáték története elsősorban rájuk fókuszált és kevésbé kaptak figyelmet a széria két fő titkos társasága, az asszaszinok és a templomosok. Viszont ez hamarosan megváltozik és a fejlesztők már belengették, hogy jobban ráfeküdnek erre a vonalra és más egyéb izgalmas újdonságokat is hozhat még a játék.
A Shadows visszatér az asszaszinok és a templomosok konfliktusához
A Ubisoft fejlesztői elég nagyokat ígértek az Assassin’s Creed Shadows megjelenése előtt, amelyek csak részben valósultak meg a játékban. Marc-Alexis Côté, a franchise executive producere és a Ubisoft alelnöke már jóval korábban elmondta, hogy a játék majd visszatér a széria alapkonfliktusához és a jelenszál is hangsúlyosabb lesz, szemben a korábbi RPG részekkel.
Nos ez ilyen formában nemigen valósult meg. Az Assassin’s Creed Shadows egy lenyűgöző nyitott világú RPG, technikailag nagyon jó állapotban van, remek a harcrendszer és a korszak is elég részletesen volt ábrázolva. Viszont se Naoe, sem Jaszuke közvetlenül nem tartoztak az asszaszinokhoz vagy templomosokhoz. A páros egy új csoportot alapított Kakushiba ikki (Rejtőzködők Ligája), akik elég sok szállal kapcsolódtak az asszaszinokhoz, de nem ezt a Testvériséget jelentették. Ők együtt vették fel a harcot a Shinbakufu nevű titkos kör ellen, akik eléggé kapcsolódtak a templomosokhoz, de ők sem voltak kifejezetten a Rend tagjai.
A játék vége viszont nyitva hagyta a lehetőséget további történeteknek. A Ubisoft fejlesztői a napokban új kampányt indítottak a közösségi médiában, amely során a rajongóknak lehetőségük nyílt a Redditen közvetlenül faggatni a fejlesztőket a játékról. Természetesen szóba is került az asszaszinok és templomosok kérdése, amelyre a következő választ adták.
„Az asszaszinok és a templomosok közötti konfliktus mindig is az Assassin’s Creed egyik alapvető pillére volt. A Shadowsban azt akartuk, hogy a főszereplőnk megfelelően beilleszkedjen a környezetbe, mielőtt tovább bővítenénk az asszaszinok és a templomosok közötti konfliktust. Most, hogy ez megtörtént a fő játékban, a Critical Role történetével csak a felszínt karcoltuk meg, de a közeljövőben mélyebb betekintést nyerhettek ebbe a konfliktusba.”
Mi a helyzet a jelenszállal?
Jó hír, hogy a Shadows hamarosan visszatér a széria alapját képző asszaszinokhoz és templomosokhoz. Na de mi a helyzet a másik alappillérrel, vagyis a jelenkori sztoriszállal? Ez nagyon minimális formában volt jelent a Shadowsban, noha erről is beszélt korábban Côté. A játék új Animus Hubján keresztül oldhattunk ki videó és hangüzeneteket, amelyeket összeillesztve kirajzolódott egy jelenkori szál, de ez messze elmaradt Desmond Miles vagy Layla Hassan korábbi több játékon átívelő történeteiktől.
A rajongók természetesen ezeket is kioldották, majd faggatták a fejlesztőket, hogy mi várható még a jelenkori történetszállal. A fejlesztők válasza szerint az új Animus Hub új Project és Rift rendszere lehetővé teszik számukra az új megközelítést a jelenkorhoz. Az új irányvonalat élesben tesztelik és figyelik a játékosok visszajelzéseit, de arról biztosítanak mindenkit, hogy ez még csak a kezdet volt. Ami pedig az Isu lore-t illeti az alábbi rövid választ adták.
„Bár a jelenkor nem áll a Shadows történetének középpontjában, közösségünk számára továbbra is fontos, ezért valamikor, valamilyen formában bővülni fog…”
Ez alapján úgy tűnik, hogy míg a korábbi részekben elég hangsúlyos volt a jelenszál, az mostanra másodlagossá vált. Még azokban a részekben, mint a Black Flag vagy a Unity, ahol már nem volt Desmond, de még Layla előtt jártunk is volt valami kis történet egy ismeretlen főszereplővel a jelenben, ahol természetesen Isu Édenereklyéket kerestünk. A legutóbbi rész, amely ezzel foglalkozott, az az Assassin’s Creed Valhalla volt. Itt ugyan lezárták a jelenben Layla történetét, de helyébe lépett Basim, aki hibernációban túlélte az évszázadokat. Ez a történet nyitva maradt, befejezetlen és a fejlesztők nem kívánták tovább mesélni a Shadowsban, inkább az új hősökre fókuszáltak.
Talán még kapunk ilyen történeteket. A játék története hamarosan egy nagyobb sztori DLC-ben folytatódik, amely a Claws of Awaji címet kapta. Ebben elképzelhető, hogy kapunk még több asszaszin, templomos utalást és akár a jelenszál is bővül. További DLC-kről még nincs szó, ingyenes frissítések, kis történetek még várhatók, a fejlesztők előbb szeretnék látni, miként teljesít ez és milyenek a visszajelzések rá. A Claws of Awaji szeptember 16-án jön, akik előrendelték az Assassin’s Creed Shadowst, azok ingyen megkaphatják.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
