Elképesztő az érdeklődés a Battlefield 6 iránt az előrendeléseknél

Az elemzők szerint akár milliós számban is előrendelhetik az EA új játékát.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Electronic Arts

Óriási érdeklődés övezi az ősszel érkező új Battlefield 6 játékot. Az EA és a DICE úgy tűnik végre meghallgatták a rajongókat és egy olyan szoftvert raktak, amire mindenki várt. Az augusztus eleji nyílt bétát rekordmennyiségben látogatták meg. Ennek hatására pedig az előrendelések is megugrottak. A piaci elemzők szerint akár milliós számban is elkelhet a játék a megjelenés napja előtt.

Nyílt béta után több százezres előrendelés a Battlefield 6-ból

Az év egyik legjobban várt játéka lett a Battlefield 6. Az EA online multiplayer shootere már most rengeteg játékost vonzott be. A nyílt béta teszt elképesztően sikeres lett, több mint félmillió játékos ugrott bele az új háborúba. A szériát ápoló DICE mellett három másik stúdió segédkezett a szoftver megalkotásában, amely már most az utóbbi évek egyik legjobb FPS multiplayere lehet, komoly kihívást állítva a konkurens Call of Duty-nak.

Ugyan azóta kiszűrték, hogy a nyílt bétát rengeteg csaló lepte el. Az EA új anti-cheat rendszere közel 300 ezer csalót blokkolt, de ez mit sem jelentett az előrendelések szempontjából. Az Insider Gaming írta meg, hogy az Alinea Analytics nevű független piaci elemző a Steam nyilvános adatai alapján kiszámították, hogy a béta után mennyien rendelték elő vagy tették várólistára a Battlefield 6-ot.

Az elemző szerint több mint 600 ezer játékos rendelte elő a játékot a Steamen és közel 2,7 millió játékos tette a címet a kívánságlistájára. Ez bődületes mennyiség és csak a Steames számokat mutatja, ehhez még hozzájönnek a PlayStation és Xbox adatok, illetve az EA saját PC kliense, az EA App is. Az elemző becslései szerint csak a Steamen ez már most 35 millió dolláros bevételt jelent az EA számára.

Erre a játékra vártak a Battlefield rajongói

A Battlefield egy nagy múltú online multiplayer széria. Annak idején az EA zászlóshajója volt egyedi harcrendszerével, kasztjaival, rombolhatóságával, hatalmas térképeivel. A széria utóbbi részei, mint a Battlefield V és a Battlefield 2042 egyáltalán nem sikerültek jól. Számos technikai hibával, hiányosságokkal küszködtek és a játékosoknak sem jött be az új irány. Az EA és a DICE hallgatva a kritikákra most visszatértek az alapokhoz és legjobb részeket vették elő, mint a Battlefield 3 és Battlefield 4 részek.

Persze már a bétánál is érkeztek kritikák, amelyre reagált is a fejlesztő. Többen felhozták, hogy kicsik a pályák, zegzugosak. A DICE vezető producere, David Sirland az X-en reagált erre és megerősítette, hogy a játékban majd lesznek nagyobb méretű területek, ahol hatalmas csatákat vívhatunk. A most látott kisebb pályákat a pörgősebb, intenzív harcokhoz alkották meg, de nemcsak ebből áll majd a játék. Mindenesetre a játékra érdemes várni és beruházni rá. Bajban lesz idén az Activision, hiszen a szintén ősszel érkező Call of Duty: Black Ops 7 egy nagyon komoly kihívót kapott. A Battlefield 6 október 10-én érkezik PC-n, PS5-ön és Xbox Series X/S konzolon. A játék már előrendelhető a platformokon két különböző csomagban.

Battlefield 6
Forrás: Electronic Arts

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×