Nyílt titok, hogy a Ubisoftnál egy ideje készül az Assassin’s Creed IV Blag Flag Remake változata, de a kiadó máig nem erősítette meg. A játék főszereplőjét megszólaltató szinkronszínész korábban már utalgatott a remake létezésére a rajongóknak. Amikor ismét erről faggatták ő hárított mindent, mert elmondása szerint a Ubisoft már perrel fenyegeti.
Bajba került szinkronszínész a Black Flag Remake miatt
Matt Ryan szinkronizálta annak idején Edward Kenwayt a 2013-as Assassin’s Creed IV Blag Flag játékban. Megbízható pletykák szerint a Ubisoftnál már egy ideje készül a játék felújított, remake változata, de a francia kiadó ezt nem erősítette meg hivatalosan.
A remake ennek ellenére számos helyről szivárog, így elég valószínű, hogy létezik és javában dolgoznak rajta. Ryan még júniusban utalgatott a remake létezésére, mikor rajongók kérdezték őt egy aláírás osztogatásnál. A színész akkor nem mondta ki konkrétan, hogy készül a remake, de a mondandója eléggé sejtette.
A színész azonban azt nem sejtette, hogy ezekről videó felvétel és készül és eljut a Ubisofthoz is. Egy újabb hasonló eseményen újra a remake-ről kérdezték, ám most nem mondott semmit, mert tart attól, hogy a Ubisoft bepereli.
„Nem tudom, haver” – válaszolta szűkszavúan.
Majd, amikor a kérdező és a videót készítő rajongó tovább kérdezte, hogy nem tud semmit vagy inkább nem mondhat, akkor Ryan elárulta, hogy miért.
„Nos, a helyzet az, hogy amikor ez történt, valaki ezt csinálta [titokban filmezte Ryant], én pedig nagyon szabadon és nyíltan viselkedtem. De nem tudtam, hogy valójában a telefonjukkal rögzítettek. Aztán a cég [feltehetően az Ubisoft] perrel fenyegetett. Igen, szóval nem mondok semmit” – mondta.
A Ubisoft máig nem fedte fel az Assassin’s Creed IV Blag Flag Remake létezését
Matt Ryant minden bizonnyal köti a szerződése és a titoktartás. Legyen szó filmekről vagy videójátékokról, a színészek általában hosszú és részletes titoktartási szerződést írnak alá ilyen projekteknél, ezért nem mondhatnak semmit, hiába faggatják őket. Ryan korábban nem tudta, hogy felveszik, amiket mond és ezért bajba kerülhetett.
Még 2023-ban kezdtek először pletykálni arról, hogy készül az Assassin’s Creed IV Blag Flag Remake. A 2013-as játék a széria egyik legjobb és legsikeresebb része volt, máig nagyon kedvelt a rajongók között ez a kalózos rész. A Ubisoft ennek ellenére nem erősítette meg hivatalosan, hogy készül egy ilyen játék, noha rengeteg helyről érkeztek megbízható szivárogtatások a projektről. A pletykák szerint akár még idén ősszel megjelenhet, de ez függ a projekt állapotától és a kiadótól is. A hírek szerint nem pusztán grafikai ráncfelvarrásról van szó, hanem megújult gameplay és harci elemekkel jön.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
