Sonic, a sündisznó 3. kritika

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Bár az HBO The Last of Us, a Prime Video Fallout és az Illumination Super Mario Bros.: A film című produkciói kapták a legtöbb elismerést, valójában a 2020-as Sonic, a sündisznó volt az, amely először megtörte a hírhedt „videójáték-film átkot”. A visszafogott kritikai sikert arató és lenyűgöző bevételeket hozó élőszereplős adaptáció a COVID kirobbanásának első napjaiban nemcsak a gyerekeket nyűgözte le, hanem a Sega Sonic-játékainak hardcore rajongóit is – de ehhez kellett az is, hogy az első trailer után visszavonulót fújtak, s teljesen átrajzolták a kis kék főhőst. A folytatás, a Sonic, sündisznó 2., még ennél is nagyobb sikert aratott, különösen azzal, hogy a stáblista utáni jelenetben felvezették Shadow, a rajongók kedvenc karakterének érkezését. Most pedig Shadow teljes pompájában tündököl a harmadik részben.

Bizonyos szempontból a Sonic, a sündisznó 3. további előrelépést jelent, hogy mélyítse a franchise mitológiáját, és a Sonic-csapatra való fókuszálásban. Másrészt viszont a film sajnos igazolhatja azokat, akik nem rajongtak az előző részekért. A történet ott veszi fel a fonalat, hogy a különböző dimenziókból érkező Sonic (Ben Schwartz), Tails (Colleen O’Shaughnessy) és Knuckles (Idris Elba) békés élnek örökbefogadó szüleikkel, Tom (James Marsden) és Maddie Wachowskival (Tika Sumpter) a legutóbbi világmegmentő kalandjuk után. Ezt az idillt szakítja meg a G.U.N. katonai szervezet, amely egy rejtélyes, fekete-vörös sündisznó, Shadow (Keanu Reeves) megállítására kéri őket. Shadow egy nagyobb terv eszköze, amelyet Dr. Ivo Robotnik (Jim Carrey) és rég elveszett nagyapja (szintén Carrey) sző.

Kövess minket Facebookon is!

A Sonic-filmek mindig is látványról voltak híresek, és a harmadik rész sem kivétel. Egy tokiói neonfényekkel teli jelenet például zseniálisan mutatja be Shadow elit képességeit: narancsszínű csíkot hagy maga után, miközben egyesével semmisíti meg az ellenségeit. Pokolian jól fest a városi képhez, ahogy az új kis gonosztevő elpüföl mindenkit. Brandon Trost visszatérő operatőr mesterien érezteti a sebességet és a dinamizmust a karakterek szupergyors váltásaival, a CGI pedig tökéletesen illeszkedik az élőszereplős környezethez, így a film sosem válik puszta animációs mesévé.

Ami a rajongók többségét érdekli, az Shadow, a sündisznó bemutatása. Keanu Reeves, aki a John Wick és a Mátrix című filmsorozatok sztárja, tökéletesen hozza ezt az új szerepet. Elkerüli azt a parodisztikus megközelítést, amely Idris Elba Knuckles-figuráját néha jellemezte a második részben, ugyanakkor jól adja vissza Shadow belső mély vívódását, miközben próbálja feldolgozni a múlt tragédiáját, hogy min ment keresztül a gonosztevő, amiért ellenségként tekintenek rá. Shadow konfliktusai, különösen Maria (Alya Browne), egy múltbéli figura kapcsán, elegánsan és tisztelettel kerülnek bemutatásra a filmvásznon, amit a rajongók megint csak értékelni fognak. Reeves teljesítménye igazi tiszteletadás a karakternek.

Sonic esetében viszont nem minden sikerül ennyire jól. Bár a szinkronszínész mindent belead, hogy karakterébe életet leheljen, és szórakoztató legyen harmadszor is – és véleményem szerint a magyar szinkron pazarul adja vissza a nyelv sokszínűségét, és bizonyos értelemben még hozzá is ad az élményhez -, a forgatókönyv túltelíti Sonic párbeszédeit popkulturális utalásokkal és fárasztó poénokkal. Elsőre ütöttek, másodjára elnéztük, de harmadik alkalommal már kezd fárasztó lenni Sonic, ám szerencsére társai gyakran kihúzzák a szorult helyzetben a címadó ördögöt. Sonic humora régóta része a karakterének, de a harmadik részben a poénok túl gyakran és túl lazán dobálják egymás után, így a végére teljesen elfáradtunk benne, de ahogy már mondtam, a szinkron véleményem szerint ezen még segített is.

Jim Carrey kettős Robotnyik-alakítását szintén megsínyli a gyenge írás. Bár Carrey továbbra is maximálisan elkötelezett a szerep mellett, a szereplők párbeszédei sekélyesek. Már Sonic is sok volt, akkor mit lehet mondani szegény Robotnyikra, akit úgy kellett visszarángatni erre a részre. Nehéz megmondani, hogy Carrey párbeszédei, vagy túljátszott jelenetei rosszabbak, ugyanakkor annyira megszerettette szerepét a nézőkkel az évek során, hogy könnyedén szemet hunyunk neki. A színésznél jobban senki sem szereti jobban ezt a szerepet.

A humor gyengeségei ellenére a történet gyors tempójú és izgalmas marad. Jeff Fowler rendező nagyon elkötelezett a Sonic-mitológia iránt, és a film olyan elemeket érint, amelyeket eddig nem láthattunk a vásznon, köztük a Sonic Adventure 2 című videójátékot idéző kulcspontokat. Szinte minden jelenetben található egy-egy mélyebb utalás a Sonic-videójátékokra, különösen az előbb említett videójátékra. Ezek az apró részletek a rajongók számára igazi csemegét jelentenek.

VERDIKT

A Sonic, a sündisznó 3. sikeres lezárása a háromrészes történetnek, sokkal magasabbra helyezve a mércét, mint egy átlagos gyerekfilm. Bár a humor jelentősen meggyengült, s olykor azt éreztük, hogy kizökkent az őrült tempóból, de a filmet a jól felépített cselekmény és akciójelenetek, na és persze Jeff Fowler menti meg, aki rajong ezért a sorozatért. Szívét-lelkét beletette, hogy a rajongók mellett azok is élvezhessék, akik egyszerűen könnyed és szórakoztató kikapcsolódásra vágynak. Míg bizonyos szempontból visszalépés a második részhez képest, a harmadik rész garantáltan megtalálja helyét a rajongók szívében, ami nagyszerű hír, hiszen a Paramount és a Sega láthatóan még csak most kezd igazán belelendülni ebbe a filmes univerzumba.