12 évvel a megjelenése után feloldották a GTA V tiltását két arab országban

A GTA V végre megjelenhet Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Rockstar Games

A GTA V minden idők legsikeresebb szórakoztatóipari terméke, hiszen a 2013-as megjelenése óta 215 millió példányt adtak el belőle és világszinten 10 milliárdot hozott a Rockstar Games és a Take-Two konyhájára. Ám nem minden országban élvezhették a játékosok a nyitott világú játékot, ugyanis az erőszakos, véres és brutális tartalma miatt több helyen betiltották. Így jártak a Közel-Kelet gamerei is, akik csak nem hivatalos forrásból szerezhették be ezt a játékot eddig. Az idők azonban változnak, ugyanis Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek végre feloldották a GTA V tiltását és engedélyezték a kiadását az országokban.

Az arabok végre engedélyezik a GTA V kiadását

A Kotaku hívta fel a figyelmet július 3-i cikkében arra, hogy végre engedélyezték két arab országban a GTA V kiadását és forgalmazását. A szaúdi Médiaszabályozási Főhatóság X-en megjelent arab nyelvű posztja tájékoztatott arról, hogy a hatóság hivatalosan is jóváhagyta a GTA V és a GTA Online korhatárbesorolását, ezzel a szoftver forgalmazását is az országban. A játék így július 17-étől elérhető lesz a királyság területén, holott a 2018 óta óta tiltva volt az országban. A hivatalos közel-keleti PlayStation oldal megerősítette, hogy ugyanezen a napon az Egyesül Arab Emírségekben is megjelenik a GTA V, ahol szintén tiltva volt.

„Élvezze a híres Grand Theft Auto V és Grand Theft Auto Online játékok élményét, amelyek 21 éves kor felettieknek ajánlottak” – áll a hatóság posztjában arabul.

A hatóság azért az ottani legmagasabb korhatárbesorolást adta, vagyis 21 éven felettieknek engedélyezik a GTA V-öt annak véres, explicit és erőszakos tartalmai miatt, nem beszélve a játékban elérhető szerencsejátékról. Bár korábban pont emiatt tiltották. A két gazdag olajjal rendelkező arab országban eddig csak fizikai kópiák fű alatti behozatalával lehetett elérni a játékot, vagy tiltott forrásokból másolt verziók telepítésével. Mostantól legálisan is élvezhetik az állampolgárok.

A GTA Online kaszinóját már sok országban tiltották

A GTA mindig is egy kritizált széria volt, annak ellenére, hogy rendkívül sikeres és népszerű, folyamatosan az eladási toplisták élén van. A GTA V fenti arab tiltásán túl az Online mód későbbi tartalmai is megosztóak voltak. A legnagyobb vitát a 2019-ben megjelent The Diamond Casino & Resort kiegészítő okozta, amely egy működő kaszinóval bővítette az Online módot.

Itt a valódi pénzen vásárolt virtuális valutánkkal szerencsejátékozhatunk, amely ilyen formában a világ számos országában tiltott, ezért emiatt a játék ezen része is tiltást kapott akkor a világ 55 országában, köztük olyanok, mint Argentína, Kína, Kuba, Csehország Ciprus, Görögország, Indonázia, Izreal, Irak, Luxemburg, Málta, Lengyelország, Thaiföld, Portugália, Dél-Korea, Dél-Afrika, Vietnám és szinte az összes arab ország. Magyarországon a törvények szerint nem tiltották, de a játék továbbra is csak 18 éven felülieknek engedélyezett.

A GTA V továbbra is egy felnőtteknek való videójáték, persze gyerekek millió próbálják ki nap mint nap, holott azért meglehetősen erőszakos, véres és néhol perverz tartalmakkal rendelkezik, a droghasználattól a szerencsejátékig vagy a prostitúcióig, amelyeket a játék nyíltan ábrázol. Persze ez mit sem von le a népszerűségéből, sőt emiatt még izgalmasabb is, mert 18 év alatt van egyfajta tiltott gyümölcs érzete az ilyen játékok fogyasztásának. A folytatást már most óriási várakozás övezi, a GTA VI az évtized legjobban várt játéka, amely 2026. május 26-án jön PS5 és Xbox Series X/S konzolokra.

gta v trevor
Forrás: wallpapercave.com

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×