KRITIKA: Bloodshot

A Bloodshot a valaha volt egyik legbugyutább, legrosszabb képregényfeldolgozása, amit Hollywood kiköpött magából.

Őszintén szólva nem tudtam, hogy mire ülök be, mikor vállalkoztam a Bloodshotra, hiszen kár tagadnom, a DC Comics és a Marvel nyomtatott lapjain kívül nem nagyon olvasok mást, így nekem is utána kellett néznem a Valiant Comics kiadónak, hogy milyen szuperhősök tartoznak közéjük. A képregények fénykorában a ’90-es években jelent meg a Bloodshot képregény, ami a DC és a Marvel legerősebb szuperkatonáit gyúrta Ray Garrison bőrébe, majd a kiadó a 2010-es években újrapróbálta, rebootot kapott a széria, végül pedig eljutottunk a filmvászonig. Természetesen a cél mi más is lehetett volna, mint az univerzumépítés, a Bloodshot a jövő új filmsorozatának alapozott volna meg, ám látva az első felvonást, erre aligha kerülhet sor egyhamar.

Több ízben is csalódott vagyok a film után, már csak azért is, mert a halvány remény megvolt, hogy a sok DC és Marvel szuperhős mellett újat avatunk a filmvásznon, hiszen az elmúlt években a Sony Pictures tanult a hibáiból – különösen A csodálatos Pókember franchise csúfos kudarcából -, ami után elkészítették a nagysikerű Venomot. A film anyagi szempontból kasszasiker volt, a stúdió valaha volt egyik legjövedelmezőbb mozifilmje lett, bár kritikákban még van hová fejlődni, de tény, a Sony Pictures jó úton halad a filmgyártás területén. Szóval minden adott volt, egy közönség kedvenc színésszel az élén egy olyan képregényadaptációt dolgozzon fel, ami kizökkent az univerzumokból. Az alkotókat sem nevezhetjük zöldfülűeknek, hiszen a Halálos iramban készítőiről beszélünk, akik egy tízrészes univerzumot építettek fel az elmúlt két évtizedben, szóval értik, mitől döglik a légy, mi kell a nézőknek, mi kell a rajongóknak.

A léc már akkor rezgett a projekt alatt, mikor bejelentették, hogy a történet főszerepét Vin Diesel kapta, aki izompólóival nagyon belopta magát a Halálos iramban franchise rajongói szívébe, de a Családos és a Grootos szerepén túl maradandót nem volt képes felmutatni. Bármennyire is szeretik a rajongók, még mindig nem tanult meg színészkedni, egoista szerepe kezd sok lenni. A színész filmográfiáját lapozva alig tudott értékelhető és sikeres filmet egyszerre felmutatni, mindössze a Halálos iramban és A galaxis őrzői szerepe az, ami kimagaslik, de utóbbinál is azért aratott nagy sikert, mert nem kellett színészkedni a vásznon, elég volt dobálni az “Én vagyok Groot” beszólásokat. Öntelt természete nem egy színésszel rúgta össze a port, legutóbb Dwayne Johnson-nal vitázott össze, amiért a nála sokkal tehetségesebb és kelendőbb színész be merte tenni lábát a Halálos iramban szériába. Most itt volt előtte a bizonyítás, hogy egy szuperkatonát alakít, akiből biológiafegyvert csináltak, testét felturbózták nanotechnológiával, az összes korábbi szerepét összegyúrták egy szerepre. A színész azonban ismét csalódást okozott, a korábbi alakításoknál többre lett volna szüksége, univerzumépítésnek csak akkor van értelme, ha jól felvezetik a karaktert. Diesel szerint a mostani teljesítmény is elég, de nem. Itt már nem elég a hírnév, az egysoros beszólások, a kemény ököl, amivel előbb egy bokszzsákot püföl, majd rájön, hogy több van benne, és puszta kézzel kezd ütlegelni egy betonoszlopot. Az egész szereplőgárdából egyedül Eiza González (Nyomd, bébi, nyomd) az, akit ki lehet emelni. Próbálja poénra venni a kínos szituációkat, de a történetírók megkötötték a kezét, nem volt több ebben a szerepében.

A nanitok hatására nem pusztán ereje lesz emberfeletti, de nem érez fájdalmat, magyarul halhatatlan erőre tesz szert, még az sem zökkenti ki, ha éppen ellövik a fejét, mert másodpercek alatt visszanő, és folytatja a rosszfiúk likvidálását. Nagyjából ennyi jött le a filmből, de nem is voltak nagyok az elvárásaim a filmmel kapcsolatban, csak egy esti szórakozásra vágytam, de a kétórás kikapcsolódásból egy nagyon fárasztó és agyzsibbasztó szétesett mozi lett. A narratíva már az elején megbukott, tele volt logikai hibákkal, mert mennyire hihető egy olyan felvezető, amiben a szuperkatonát felébresztik, zavart, nem érti a helyzetet, majd nettó öt perccel később már kis túlzással letölti az internetet. Kész agyrém a film, megmagyarázatlan döntések, papírvékony karakterek, nem értjük a szereplők motivációját, és olyan karaktereket mutatnak, akikről egész játékidő alatt semmit sem tudunk meg, teljesen ismeretlenek maradnak. Ott van főhősünk barátnője, akit többször is bevágnak, de mindig csak annyit tudunk meg róla, hogy a nő. A történet is kiszámítható, az akciójelenetek kivitelezése pedig elrettentően ódivatúak, különösen igaz ez a hajrára. És ahogy megvágták a filmet, amitől még az akciójelenetek is darabjaira esnek. Még az sem hozott lázba, hogy Budapest újra hollywoodi alkotásban szerepel több percen keresztül, mert nem egy ilyen pocsék alkotással szeretnénk felhívni fővárosunk figyelmét világszerte.

VERDIKT

Nagyon nehéz helyzetbe került a Valiant-univerzum a Bloodshot után. A lehető legrosszabbra időzítették a premiert, és még Diesel is rányomja bélyegét, hogy lesz ebből univerzum? Rendes felvezető, emlékezetes karakterek nélkül sehogy, ki kíváncsi arra a színészre, aki sablonosan hideg, érzelmek mentes arcát mutatja a film egészében? Tényleg csak abban bízunk, hogy nem egy ilyen pocsék filmmel váltják fel a mozikat végérvényesen a streamingszolgáltatók.

[penci_review id=”47244″]