Karakterposztereket kaptak az élőszereplős Így neveld a sárkányodat sárkányai és lovasaik

Végre közelről is láthatjuk Hibbant-sziget harcosait!

Kajtár Virág
Olvasási idő 2 perc
Forrás: Universal Pictures
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Az Így neveld a sárkányodat rajongói újra szárnyalhatnak Hablaty és Fogatlan oldalán, ezúttal azonban élőszereplős formában. A DreamWorks klasszikusának feldolgozása elvileg több időt szán majd a mellékszereplők, közülük is leginkább Astrid karakterére, annak ellenére, hogy DeBlois elmondása szerint nem kell nagy változtatásokra számítani. Az eddigi előzetesek során Fogatlan mellett leginkább csak Kampót vehettük jobban szemügyre, de az új karakterposzterek végre közelebb hozzák a sárkányokat. Lehet, hogy végül a legtöbb változtatás rajtuk lesz tetten érhető, ugyanis a többieknél sokkal jobban rámentek egyfajta realisztikusabb ábrázolásra.

Röviden:

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!
- Saját posztereket kaptak a lovasok, végre láthatjuk Böfföt és Töfföt, Bütyköt, s a többieket közelről.
- Úgy tűnik, Fogatlan maradt a leginkább rajzfilmhű, a többieken jóval többet változtattak.
- Dean DeBlois szerint a film többet foglalkozik majd a mellékszereplőkkel, leginkább Astriddal.

Hibbant-sziget vadregényes tájain, ahol a vikingek és a sárkányok nemzedékek óta elkeseredett ellenségek, Pléhpofa, a hatalmas törzsfőnök (ismét Gerard Butler) leleményes fia, Hablaty (Mason Thames; A fekete telefon) szembeszáll az évszázados hagyományokkal, amikor összebarátkozik Fogatlannal, a rettegett Éjfúriával. Amikor egy ősi fenyegetés bukkan fel, amely a vikingeket és a sárkányokat is veszélyezteti, Hablaty és Fogatlan barátsága lesz a kulcs egy új jövő kialakításához. Együtt kell végigjárniuk a béke felé vezető utat, túlszárnyalva világuk határait, hogy megtudják, mit jelent hősnek és vezetőnek lenni.

Karakterposztereket kaptak az élőszereplős Így neveld a sárkányodat sárkányai és lovasaik
Forrás: Reddit

Thames mellett Astridot Nico Parker nyerte meg, akit a 2019-es Dumbó feldolgozásban, s a The Last of Usban is láthattunk. Hablaty édesapjának, Pléhpofának a szerepében visszatér Gerard Butler, aki az animációs filmekben a karakter hangját adta, s annyira belopta magát a rajongók szívébe, hogy szóba sem jöhetett más. Bélhangost Nick Frost játssza majd, Halvért Julian Dennison (Deadpool 2.), Takonypócót Gabriel Howell, Fafejet és Kőfejet pedig Harry Trevaldwyn és Bronwyn James.

A rendezői székben a trilógián is dolgozó Dean DeBlois foglalt helyet, aki szerint teljesen új megközelítésből láthatjuk majd a sárkányokat, akárcsak Hablaty. Az élőszereplős Így neveld a sárkányodat 2025. június 13-án repül be a mozikba.

Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem