KRITIKA: Emma.

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Mit tud még Jane Austen mondani 2020-ban?

Az Emma regényt körülbelül 10 évente adoptálják filmvászonra, még ennél is gyakrabban kerül TV képernyőre, vajon Autumn de Wilde adoptációja mi újat tud mondani?

Kövess minket Facebookon is!

A történetet nem kell senkinek bemutatni, de ha mégis: Emma egy fiatal, gazdag, önző és hiú arisztokrata lány a viktoriánus kori Angliában, aki szeret összehozni párokat. Mindenki életét irányítani akarja, de végül a sajátjába bonyolódik bele.

Viszonylag egyszerű erről a filmről írni: akit vonzanak az angol kosztümös filmek annak ez a film biztosan tetszeni fog. Szép tájak, szép emberek, jó kosztümök és igazi brit barokkos körmondatok az udvariasság, s az etikett szolgálatában. Akit pedig ezek a típusú filmek nem vonzanak, nem ettől a mozitól kezdi beleásni magát a Jane Austen kánonba.

Kezdjük a film legnagyobb pozitívumával: gyönyörű. A ruhák, a képek, mind elsőosztályúak, olyan mint ha egy két órás Gucci vagy Prada reklámot néznénk, a kosztümök varázslatosak. Korhűek, de cserébe aktuálisak és divatosak, akár a párizsi divathéten és vonulhatna Anya-Taylor-Joy vagy Johnny Flynn bennük.

Ha már itt tartunk minden színész hozzá teszi a magáét. Az előbb említett Johnny Flynn a film legszimpatikusabb karaktere, egyszerre erős férfi karakter, de érzékeny és figyelmes, ám eléggé makacs, hogy érdekes is legyen. Bill Nighy szórakoztató a rigolyás öreg arisztokrata szerepében, ahogy a többi mellékszereplő is valami apró furcsaságuk miatt emlékezetesek maradnak. A baj Anya Taylor-Joy-nál kezdődik. A gyönyörű színésznő sehogy se tudja igazán kedvelhetővé tenni a címszereplőt, hiába van helyén minden mozdulata, valószínű itt a forgatókönyvnél csúszott el a dolog. Ha viszont koncepció volt, hogy Emma a történet antagonistája, akkor viszont sikeres végrehajtás.

Mert hiába vannak jó pillanatai a filmnek, s szórakoztató tud maradni a cselekmény nagy részére, de mégiscsak unalmas, és a film végére az ember már elfelejti mivel kezdődött pontosan a film.

És itt térnék rá az elején feltett kérdésre: mi újat tud adni ez az adaptáció? Jól néz ki, talán ennyi elég egy új generációnak, hogy eltaláljon a könyvekhez. De ami fontosabb mitől érdekes ez? Mitől érdekes az, hogy egy beképzelt angol arisztokrata lány mások életébe kavar be folyamatosan? Sokszor olyanok életébe, akik ki vannak szolgáltatva az ő kénye kedvének. A gazdagok a jólétükben és az unalmukba már nem tudnak mivel foglalkozni, s megpróbálják lekötni az energiáikat. De ráadásul a tétet sem érezni. Jól ábrázolja a hatalmi viszonyokat, meg az alá-felé rendeltséget a film, ám az ember nem érzi így se, hogy ez miért kellene, hogy fontos legyen. Talán arra jó példa a film, hogy kötik gúzsba életünket a szokásaink és a társadalmi elvárások, ugyanis itt minden problémát őszinte, egyenes beszéddel meg lehetne oldani (oké akkor kb. 20 perc lenne az egész).

VERDIKT

Egy gyönyörű, de sekélyes film, a kosztümös filmek rajongóinak. Nem újítja meg a műfajt, de aki erre nyitott annak két órán át tökéletes szórakozás.

[penci_review id=”46989″]