Visszatér a Test Drive sorozat

Az új epizód visszatér az alapokhoz.

Szarka Roland
Olvasási idő: 2 perc

Az 1987-ben Atarira kiadott Test Drive megjelenésekor talán kevesen hitték volna, hogy a széria kilenc hivatalos folytatást is meg fog élni, számtalan spinoff mellett. 2012 óta azonban teljes a csönd a híres szimulátor körül, csak néhány, egy esetleges reboot körüli pletyka kapott szárnyra. A hét elején rendezett Nacon Connect eseményen azonban nyolc év után újra hallatott magáról a Test Drive franchise, ráadásul rögtön az új rész hivatalos bejelentésével tette ezt.

A Test Drive Unlimited Solar Crown címen futó projekt a fejlesztők ígéretei szerint visszatér a gyökerekhez, azaz a luxusautók és a látványos tájak állnak majd a középpontban. A címet is adó Solar Crown nevezetű versenysorozat pilótájaként bizonyíthatjuk be, mennyivel vagyunk jobbak a mezőny többi indulójánál. Keveset tudtunk meg a részletekről, de annyi biztos, hogy komoly személyre szabhatósági beállítások, a haladás tekintetében teljes szabadság, és valósághű fizika vár majd ránk. A rajongóknak nincs okuk félni, a kreatív igazgató ugyanis Alain Jarniou maradt, akárcsak az előző installáció esetében.

Érkezett a bejelentés mellé egy nem túl sokatmondó, de kifejezetten hangulatos kedvcsináló is. A szemfülesek kiszúrhatják, hogy 18+ besorolást kapott a játék, ami autós címnél kifejezetten szokatlan, kíváncsiak vagyunk, mi mindent vállal majd be a KT Racing.

Test Drive Unlimited Solar Crown | Teaser Trailer

A megjelenéssel kapcsolatos információk egyelőre nem ismertek, sem a platformokat, sem a várható dátumot nem fedte fel a stúdió.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×