2028-ra halasztották a Tomb Raider: Catalyst megjelenését

Évekig kell várni Lara Croft új nagy kalandjára, csak 2028-ban jelenik a Tomb Raider: Catalyst.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő 3 perc
Forrás: Crystal Dynamics
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

A klasszikus Tomb Raider-széria következő fejezetére a vártnál többet kell várniuk a rajongóknak. Az Amazon Games vezetője, Jeffrey Gattis egy interjúban megerősítette, hogy a Tomb Raider: Catalyst megjelenése 2028-ra csúszik. A döntés hátterében elsősorban az áll, hogy a széria másik készülő játéka, a Tomb Raider: Legacy of Atlantis megjelenését korábban 2026-ról 2027. február 12-re halasztották, így az Amazon Games el akarta kerülni, hogy két független Tomb Raider címet is ugyanabban a naptári évben bocsásson ki.

Átszervezett menetrend és megerősített dátumok

A The Game Business lapnak nyilatkozó Jeffrey Gattis tisztázta a stúdió ütemtervét, amely szerint a két projekt egymást követően érkezik majd a boltok polcaira: „A Legacy of Atlantis jövő év február 12-én érkezik, majd 2028-ban következik a következő fejezet. Nagyon izgatottak vagyunk mindkét cím miatt.”

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!

A két játékot 2025 decemberében, a The Game Awards rendezvényen mutatták be a nagyközönségnek. A halasztás így lehetőséget biztosít a fejlesztőknek arra, hogy mindkét produkciónak megadják a szükséges figyelmet és elkerüljék a házon belüli konkurenciát.

A Tomb Raider: Catalyst az a következő generációs, Unreal Engine 5 grafikus motorral készülő projekt, amelyet a Crystal Dynamics fejlesztőcsapata már évekkel ezelőtt belengetett. A játék PC, PlayStation 5, valamint Xbox Series X és Series S platformokra érkezik az Amazon Game Studios kiadásában. A hivatalos történeti leírás szerint a játék merész új irányt jelöl ki a franchise számára: Lara Croft egy mitikus kataklizma utáni Észak-Indiába utazik, amely ősi titkokat és veszélyes erőket szabadított fel. A világ leghírhedtebb kincsvadászai elözönlik a régiót, Lara pedig versenyt fut az idővel, hogy leleplezze a romok alatt rejtőző igazságot, és megakadályozza, hogy a pusztító erők rossz kezekbe kerüljenek. Az ősi világ és a jelen összecsapása során Larának el kell döntenie, kiben bízhat meg szövetségesei és riválisai közül, hogy elkerüljön egy globális katasztrófát.

Mindkét készülő játékban változás történik a címszereplő hangjánál. Lara Croft megformálását Alix Wilton Regan veszi át Camilla Luddingtontól, aki az úgynevezett Survivor-trilógiában kölcsönözte a hangját a régészlányinak. Bár az Embracer Group tulajdonában lévő Crystal Dynamics az elmúlt 12 hónapban négy leépítési hullámon ment keresztül, a stúdió hangsúlyozta, hogy továbbra is teljesen elkötelezettek a Tomb Raider-franchise jövőbeli fejlesztései iránt. A játékok kiadásáért felelős Amazon emellett egy élőszereplős Tomb Raider-tévésorozaton is gőzerővel dolgozik a Prime Video platformra, amelyben a Trónok harca sztárja, Sophie Turner alakítja majd Lara Croftot.

Tomb Raider: Catalyst
Forrás: Crystal Dynamics
Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem